A túszul ejtett iráni diplomata megbüntetésével fenyegetőzik egy iraki csoport
A túszul ejtett iráni diplomata megbüntetésével fenyegetőzött egy iraki terrorista csoport, ha Teherán nem engedi el az Iránban őrzött iraki foglyokat - jelentette vasárnap hajnalban az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.
Dátum: 2004-08-15 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:44.498049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha Irán nem tesz eleget a követelésnek negyvennyolc órán belül, a fegyveresek "megbüntetik" az iráni diplomatát - tudatta közleményében a magát Iraki Iszlám Hadseregnek nevező csoport.
A fegyveresek arra nem tértek ki, mit értenek megbüntetésen. A közleményt két nappal korábban keltezték, de nem tudni, hogy a csoport lejártnak tekinti-e az ultimátumot.
A csoport augusztus 8-án tett közzé egy videofelvételt, amelyben közölte: Kerbela közelében elrabolta Faridun Dzsiháni iráni konzult.
A csoport vasárnapi közleményében az iraki-iráni háború vége (1988) és az első öbölháború befejezése (1991) óta Iránban raboskodó 500 iraki fogoly szabadon bocsátását követelte.
Dzsiháni a második diplomata, akit az elmúlt hetekben Irakban elraboltak. Júliusban Mohamed Helmi Kutb egyiptomi diplomatát ejtették túszul, akik később elengedtek fogva tartói. Az arab országban számos külföldit raboltak el, hogy távozásra kényszerítsék a külföldi csapatokat és vállalkozásokat.
MTI - fideszfrakcio.hu