Izraeli helikopterek rakétákkal támadtak a rafahi menekülttáborra
Egy izraeli helikopter három rakétát lőtt ki a Gázai övezetben lévő rafahi menekülttáborra vasárnap hajnalban, miután izraeli katonák összecsaptak palesztin fegyveresekkel - közölték palesztin szemtanúk.
Dátum: 2004-08-15 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:44.803548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Izraeli katonai források szerint a hadsereg a rakétákkal a palesztin fegyveresek támadásától akarta megvédeni az izraeli katonákat.
A szemtanúk szerint legalább egy rakéta a Gázai övezet és Egyiptom határa közelében csapódott be lakott településen kívül, míg a másik egy lakatlan házat talált el. Kórházi források szerint nem érkeztek jelentések sebesültekről.
Izrael gyakran tart razziákat a palesztin fegyveresek székhelyének számító Rafahban fegyveresek kézre kerítése és a fegyvercsempészésre használt alagutak lerombolása céljából.
Vasárnap hajnalban meghalt egy palesztin kamasz, aki a múlt heti rafahi izraeli behatolás során sebesült meg - közölte egy palesztin kórházi illetékes.
A tizennégy éves fiút a fején találta el egy golyó. Halálával 4229-re nőt a palesztin felkelés kezdete, 2004. szeptember óta elesettek száma. Közöttük 3231 volt palesztin és 927 izraeli.
Hírügynökségi értesülések szerint vasárnap éhségsztrájkot kezd ötezer, izraeli börtönökben fogva tartott palesztin fogoly, tiltakozásul a rossz bánásmód miatt. A foglyok többsége fegyveres ellenállásban és diverzáns cselekményekben való részvétel miatt került rács mögé.
Ahmed Korei palesztin kormányfő várhatóan vasárnap felszólítja a nemzetközi közösséget, gyakoroljon nyomást Izraelre a hadifoglyok jogaira vonatkozó genfi egyezmény betartása érdekében.
A palesztin kormány aggodalmát fejezte Cahi Hanegbi közbiztonsági miniszter kijelentése miatt, aki korábban elutasította az arab foglyok követeléseit, és közölte: a foglyok akár halálukig folytathatják az éhségsztrájkot, akkor sem érnek el semmit.
MTI - fideszfrakcio.hu