APEH: minden harmadik ellenőrzés büntetéssel végződik
Az összes vizsgálattípust tekintve átlagosan 33 százalékos a mulasztók aránya, azaz minden harmadik APEH-ellenőrzés büntetéssel zárul - mondták el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2004-08-15 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:45.130881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenőrzések eredményeiről szóló jelentés szerint 2004-ben az adózók 66 százaléka nem tett eleget bejelentési kötelezettségének, a cégek 59 százaléka a bizonylatok kiállítására vonatkozó előírások ellen vétett.
Az APEH tájékoztatása szerint a foglalkoztatottak ellenőrzése során az esetek több mint 26 százalékában találtak szabálytalanságokat a revizorok, a leltár ellenőrzéseknél 28 százalék volt a mulasztások aránya.
A bevételek regisztrációja jelenti a vizsgálatok legnagyobb csoportját, ezeket az ellenőrzéseket üzletekben, piacokon és közterületeken végzik.
Az üzletek ellenőrzése során 32,2 százalékban találtak szankcionálásra okot adó körülményt, a piacokon, közterületeken az esetek közel 53 százalékában egyáltalán nem adtak nyugtát az adózók.
Az APEH elnöki irányelv 2004-ben kiemelt feladatként a textilterméket és lábbelit forgalmazó vállalkozások, és a jövedéki termékeket értékesítők ellenőrzését jelöli meg.
MTI - fideszfrakcio.hu