Nyolc iraki halt meg az összecsapásokban
Nyolc iraki meghalt és tíz másik - többségükben nők és gyermekek - megsebesült Fallúdzsában szombaton a felkelők és az amerikai hadsereg közötti összecsapásokban, amelyek után az amerikai légierő bombázta a szunnita többségű iraki várost.
Dátum: 2004-08-15 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:45.473308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kórházi források szerint a halottak között két nő és két gyermek is van.
Az amerikai bombázás következtében egy ház összedőlt, egy másik pedig félig lerombolódott - közölte egy újságíró a helyszínről.
A muzulmán hagyományoknak megfelelően az áldozatokat néhány órával haláluk után eltemették. A temetési menetet feldühödött tömeg és álarcos fegyveresek kísérték.
Az amerikai hadsereg előzőleg közölte: légitámadásokat hajtott végre Fallúdzsa közelében, ahol gépfegyverrel és páncéltörő gránátokkal támadtak amerikai tengerészgyalogosokra.
Az amerikai hadsereg az elmúlt hónapokban több támadást hajtott végre Fallúdzsában lévő célpontok ellen. A városról ugyanis feltételezik, hogy itt rejtőznek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal is kapcsolatban álló jordániai terrorista, Abu Muszab az-Zarkavi hívei.
MTI - fideszfrakcio.hu