Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem mindegy, milyen arculattal jelentkezik Magyarország nyugati kapuja a nagyvilágban

Sopron - www.sopron.hu címmel - nemrég új "hivatalos honlapot" készíttetett. Ez a legteljesebb közügy, hiszen nem mindegy, hogy milyen arculattal jelentkezik Magyarország nyugati kapuja a nagyvilágban - írja közleményében a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozat Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége.


Dátum: 2004-08-15 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:45.848483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozat Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége nem hagyhatja szó nélkül, hogy az új www.sopron.hu elképesztő és szánalmas hibáktól hemzseg. Az összes szerkezeti, tartalmi, nyelvi és stiláris pontatlanság számbavétele nagyobb terjedelmet igényelne, mint maga az új mű, ezért csak néhány példára hívjuk fel a figyelmet:

- A város bemutatása c. menüben van "A hűség városa" és "A leghűségesebb város" című almenüpont is, de a Civitas Fidelissima kulcskifejezés egyikben sem található;

- Liszt Ferenc nevét a Liszt és Sopron almenüpontban - állítólagosan latin nyelvezettel - a következőképpen írták: "Doktor Franc von Liszt";

- A földrajzi ismertetőből még az sem derül ki pontosan, hogy Sopron Magyarországhoz vagy Ausztriához tartozik-e;

- A történet-helytörténet részletesebb ismertetést és önálló főcímet érdemelne.

A készítők maguk sem tudják, hogy "portál", "honlap", vagy "internetes oldal" volt-e kitűzött céljuk. E bizonytalanság felveti a megrendelő (Sopron Megyei Jogú Város) felelősségét.

A Kulturális Tagozat megyei elnöksége tisztelettel felhívja a városvezetők figyelmét arra, hogy egy jó internetes megjelenés elkészítése nem csupán informatikai feladat, hanem komoly gyűjtő- és rendszerező munka is egyben. Az új www.sopron.hu szellemi színvonala méltatlan Sopronhoz.

Kérjük a soproniakat - pártállásra való tekintet nélkül - , valamint a Civitas Fidelissima szerelmeseit - bárhol éljenek is a nagyvilágban -, hogy küldjék meg észrevételeiket a www.sopron.hu vendégkönyvébe. Ne hagyjuk, hogy az igénytelenség kerekedjen felül!

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kulturális Tagozat

Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége

[email protected]

Kapcsolódó elemek