Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkra készülnek a MÁV kórházban

A demonstrációt megelőző egyeztető tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. A MÁV Kórház megbízott főigazgatója, Tallós Imre ugyanis szabadságra ment. Az önálló szakszervezet és a kórház vezetése között holnap folytatódnak az egyeztető tárgyalások.


Dátum: 2004-08-15 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:47.118562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár az egyeztetésen megjelent a munkáltató képviselője, ám kiderült: tárgyalásra jogosító felhatalmazás és jogász nem kísérte el, emiatt - mint ahogy azt egyébként a megjelent főorvos is elismerte - szerepe pusztán a közvetítésre korlátozódott - közölte Huszta Krisztián, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének munkatársa.

Emlékezetes: jövő hét szerdától sztrájkot hirdetett a MÁV Kórház egyik szakszervezete, mivel szerintük a kórház vezetése az utóbbi hónapban bruttó 15-25 ezer forinttal csökkentette a munkavállalók egy részének jövedelmét és mérsékelte az éjszakai pótlékot, valamint az ügyeletet ellátó személyzet díjazását is.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek