Kényszerleszállás bombafenyegetés miatt Ferihegyen
Isztambulba érkezett a telefonos fenyegetés, hogy a 172 utassal és 6 fős személyzettel Frankfurtba tartó gépen bombát helyeztek el - mondta el Kovács Viktória főhadnagy.
Dátum: 2004-08-15 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:47.772860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Isztambulból Frankfurtba tartó Lufthansa-gép vasárnap délután Ferihegyen - erősítette meg az MTI információját az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletese.
Isztambulba érkezett a telefonos fenyegetés, hogy a 172 utassal és 6 fős személyzettel Frankfurtba tartó gépen bombát helyeztek el - mondta el Kovács Viktória főhadnagy.
A gép engedélyt kért a ferihegyi repülőtértől, hogy leszállhasson, az engedély megkapása után délután negyed háromkor landolt - tette hozzá. Elmondta: az utasokat a gépről leszállították és a tranzitváróban helyezték el. A gépet jelenleg is vizsgálják az ORFK Rendészeti Biztonsági Szolgálatának tűzszerészei.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látja, hogy a gép az irányítótoronytól nem messze áll, és tűzszerészek, rendőrök vizsgálják át a belsejét. Amikor a gép leszállt, tűzoltóautók vették körbe, ezek egy része már levonult a helyszínről, jelenleg nyolc jármű van a gép közelében.
MTI - fideszfrakcio.hu