Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumsfeld megerősítette az amerikai erők európai-ázsiai kivonási tervét

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter megerősítette, hogy az Egyesült Államok 70-100 ezer fős, a hidegháború vége óta a legnagyobb európai és ázsiai csapatkivonásra készül, amelyet hétfőn jelent be George Bush elnök.


Dátum: 2004-08-16 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:48.711712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rumsfeld pontos adatokat nem árult el, de vasárnap újságíróknak elmondta, hogy az amerikai vezetés tárgyalt erről az érintett Németországgal, konkrét számokat is közölve, és mint hozzátette, ő is beszélt erről orosz kollégájával, Szergej Ivanovval az e hétvégi szentpétervári tárgyalásaikon.

Rumsfeld jelezte, hogy a csapatkivonás nem fog problémát okozni az Egyesült Államok és Oroszország között, noha Moszkva kényes azokra a haderő-átcsoportosításokra, amelyek saját hadserege északi szárnya közelében zajlanak. "Észak-európai jelenlétünket csökkentjük, tehát nem a balti államok felé csoportosítunk át, hanem délfelé, az Egyesült Államok felé és másfelé" - jelentette ki Rumsfeld. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai kormánytisztviselő pedig azt mondta: "Ezáltal jobban tudunk reagálni a külföldi fenyegetésekre, jobban meg tudjuk védeni Amerikát és szövetségeseinket, és csökkentjük katonáink és családjuk áldozathozatalát."

A Financial Times című, Londonban megjelenő lap szombati száma szerint Bush 100 ezer ember hazarendelésének bejelentésére készül. A csapatkivonás kétharmad arányban érinti Európát, ahol 70 ezernyi amerikai katona állomásozik, zömük Németországban, ahol ezután is a legnagyobb létszámú amerikai kontingens marad.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek