Ki az úr a háznál? - Medgyessyné is beleszólhat a kormányátalakításba?
Az Index információi szerint Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója próbált párton kívüli diplomataként tárgyalni Medgyessy Péter nyaralása idején a kormány elégedetlenkedő tagjaival. Baja Ferenc mellett az MFB-elnököt tartják pillanatnyilag a bizalmasait gyakran váltogató kormányfő legbefolyásosabb emberének. Kormányzati források szerint a meglepő gyorsasággal sorjázó "ejtésekben és felemelésekben" viszont a miniszterelnök feleségének, Medgyessyné Csaplár Katalinnak van nagy szerepe.
Dátum: 2004-08-16 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:50.913747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Fejlesztési Bank élére a kormányváltás után kinevezett Erős János szolgálatait vette igénybe Medgyessy Péter, amikor mallorcai nyaralása idején több minisztere is lázadni kezdett a készülő költségvetés megszorításai ellen, és két kormánytagról is kiderült, hogy kész távozni a kabinetből.
Bankkártya
Az MFB elnök-vezérigazgatója a külföldön tartózkodó miniszterelnök kérésére lépett az eddig szokatlan közvetítői szerepkörbe, és Medgyessy megbízásából egyeztetett a kormány, valamint az MSZP különböző szereplőivel. Erősről köztudott, hogy már a 2002-es választások előtt is jelentős háttérszerepet vállalt Medgyessy kampányában, és a színfalak mögött azóta is töretlen bizalmi kapcsolatot ápol a miniszterelnökkel. Az alkalmi diplomata feladatát felvállaló bankár tényleges politikai befolyását ugyan csökkenti, hogy az MSZP-ben az elmúlt két évben nem tudott népszerűséget szerezni, ám ennek ellenére a párton kívüli kormányfő gazdasági, sőt egyes források szerint személyi kérdésekben hozott döntéseit is befolyásolják a vele folytatott rendszeres egyeztetések. A bankárbarát mellett a nemzetgazdaságot érintő ügyekben Medgyessy továbbra is Draskovics Tibor tanácsaira hallgat. A pénzügyminiszter László Csaba menesztéséig a kormányfő kabinetfőnökeként dolgozott.
Ferencek
A sokszereplőssé vált kormányátalakításban a látványosan megerősödött Baja Ferenc szava is döntő lehet. Az Index úgy tudja, hogy a napokban a MeH általános politikai államtitkári székére is esélyesnek kikiáltott politikus tanácsaira főként a személyi kérdések rendezésében számít a kormányfő. Baja, akit a kabinetből távozó Gyurcsány Ferenc sportminiszter fő ellenlábasának tartanak, a teljesen lecserélődött kommunikációs csapat hiányában naponta egyeztet Medgyessyvel. Kommunikációs kérdésekben a Szonda Ipsos vezetője, Levendel Ádám is személyesen mondhatja el véleményét, információink szerint főként ő tolmácsolja a miniszterelnök felé a gazdasági és társadalomtudományi szakemberekből álló informális tanácsadó testületek ülésein elhangzottakat.
Házitanács
Több kormányzati forrás szerint a miniszterelnök felesége véleménye is erősen befolyásolja a döntéskényszerbe került kormányfő lépéseit. A Index forrásai Medgyessyné Csaplár Katalin ténykedésének tulajdonítják, hogy a miniszterelnök az elmúlt két évben gyakran váltogatta a belső kör szereplőit, kiszámíthatatlanul "ejtette" vagy éppen "felemelte" bizalmasait.
index.hu - fideszfrakcio.hu