Kovács László Endrényi Évával közösen távozik Brüsszelbe
A HírTV információi szerint Kovács László majdani EU-biztos, Endrényi Évával közösen távozik Brüsszelbe. A Paul & Shark kft ügyvezetőnője a belgiumi utazás anyagi hátterének előteremtése érdekében adja bérbe Váci utcai üzletét. A pártelnök közeli hölgyismerősének neve a K&H-üggyel már többször is összefüggésbe került. Endrényi a brókercég egyik kiemelt ügyfele volt.
Dátum: 2004-08-16 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:51.248381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több helyről is megerősített információk szerint, Endrényi Éva a Váci utcai Paul and Shark üzletét kívánja bérbe adni, hogy annak jövedelméből a közeljövőben Brüsszelben élhessen. A vállalkozó a brókerbotrányról elhíresült Kulcsár Attila egyik kiemelt ügyfele volt.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Endrényi, Kovács László külügyminiszterrel közösen tervezi a több hónapos belgiumi utazást, hiszen - a napilap szerint - a vállalkozó és az MSZP jelenlegi elnöke már többször nyaralt együtt az elmúlt években, - többek között Mauritiuson is, illetve Kovács rendszeres látogatója Endrényi budai ingatlanjának is.
A K&H-ügy kirobbanása után Kovács nem kívánt nyilatkozni az Endrényi Évával fenntartott kapcsolatáról. Ugyanakkor azt mondta, hogy minderről legfeljebb a rendőrség előtt hajlandó beszélni, - ha megkérdezik. A rendőrség eddigi nyomozati anyaga szerint, Kovács László egyik ismerőse legalább egyszer már átvett 2 millió forintot Szekér Gyulától. Kulcsár Attila exbróker állandó sofőrje tanúvallomásában kifejtette, hogy a K&H Bank volt ügyvezető igazgatója tavaly július elején, egy páncélszekrényben pénzt helyezett el azzal az utasítással, hogy abból mások mellett Endrényi Évának is adjanak. Endrényi egyébként a mai napig tagadja, hogy viszonya lenne a külügyminiszterrel. Endrényi Évát a Hír Tv nem tudta utolérni.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu