Könyvkarnevál nyílt Debrecenben
A virágkarneváli hét programsorozatához kapcsolódóan Debrecenben, a Hotel Aranybika Bartók termében hétfőn megnyílt az első debreceni könyvkarnevál.
Dátum: 2004-08-16 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:52.480561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hagyományteremtő szándékkal hívták életre a könyvkarnevált, amivel még színesebbé szeretnék tenni a messze földön híres virágkarnevál nyújtotta kulturális kínálatot - mondta Tóth Csaba, a rendezvény főszervezője. Hozzátette: korábban a könyvhét idején ugyan már próbálkoztak azzal, hogy Debrecenbe invitálják a legnagyobb hazai kiadókat, de akkor nem tudták megtörni a "budapesti hegemóniát". A holtszezonnak számító időszakot kihasználva viszont több mint 40 kiadó fogadta el meghívásukat és hozta el Debrecenbe legfrissebb kiadványait.
A kiállítók között megtalálható a két legnagyobb tankönyvkiadó is. Az Apáczai Kiadó területi képviselője, Karika Rozália elmondta: elsősorban a szülőknek szóló kiadványokkal jelentkeztek, mert ez a rendezvény jó lehetőséget kínál arra, hogy a tankönyvek mellett a kiegészítő irodalmat is megismertessék velük az iskolakezdés előtt.
MTI - fideszfrakcio.hu