Újább két Szaturnusz-holdat fedezett fel a Cassini
Újabb két Szaturnusz-holdat fedezett fel a Cassini amerikai űrszonda, és így harmincháromra emelkedett az óriásbolygó ismert égi kísérőinek a száma.
Dátum: 2004-08-17 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:55.641736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA hétfői közlése szerint a Szaturnusz körül július 1-je óta keringő űreszköz június elején, a gyűrűs bolygótól még 16 millió kilométeres távolságból készített fényképei alapján mutatták ki a szakértők a két apró égitest létét. A holdak egyike 3 kilométeres, a másik pedig 4 kilométer átmérőjű. Mindketten a Mimas és az Enceladus holdak közötti pályán keringenek a Szaturnusz körül 193 ezer, illetve 210 ezer kilométeres távolságban. Egyelőre még nem nevezték el őket.
A Cassini, amely 17 nemzet összefogásával készült, és két tudományos berendezésének a kifejlesztésében magyar szakemberek is részt vettek, négy éven át a gyűrűs bolygó műholdjaként vizsgálja a Szaturnuszt és környezetét. Decemberben leválik róla a Huygens európai leszállóegység, amely január közepén megpróbál leereszkedni a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titánnak a felszínére.
MTI - fideszfrakcio.hu