Távozik posztjáról az ÁPV Rt. vezére
Lemond az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél betöltött posztjáról Kamarás Miklós, a vagyonkezelő jelenlegi vezérigazgatója - értesült a Magyar Nemzet.
Dátum: 2004-08-17 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:56.512460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzó pártok között harc dúl a pozíció utódlásáért: az SZDSZ ismét saját delegáltat szeretne, míg az MSZP szintén saját embert ültetne az ÁPV vezérigazgatói székébe. Nem megerősített információk szerint a szocialista párt Vásárhelyi Istvánt, a vagyonkezelő igazgatóságának tagját és elnökhelyettesét tenné a szervezet élére, de a párton belül szóba került Szabó Pál postavezér neve is, mint lehetséges utód.
Mindemellett - a lap tudomása szerint - Draskovics Tibor pénzügyminiszter is jogot formál a vezérigazgató-utód személyének megnevezésére, mert a privatizációs véghajrában saját bizalmast, és nem pártkatonát szeretne a vagyonkezelő élén látni. Szabó Pál és Vásárhelyi István közül utóbbi az esélyes.
mno.hu - fideszfrakcio.hu