Még több pénzt az emberektől...
Adóterhek növelése, a meglévő adókedvezmények megvonása. Röviden így foglalható össze az első előterjesztés a jövő évi adótörvényekről, amely hamarosan a kormány elé kerül. Medgyessy Péter kormánya kétségbeesett küzdelmet folytat a költségvetés egyensúlyának helyreállítására, de az elhibázott gazdaságpolitika árát továbbra is a magyar lakossággal és vállalkozókkal kívánja megfizettetni - fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Tállai András.
Dátum: 2004-08-17 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:57.789296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tállai András elmondta, hogy a 2005-re vonatkozó előterjesztést olvasva azt láthatjuk, hogy folytatódik az elmúlt évek gyakorlata azzal a különbséggel, hogy a kormány 2005-ben nem adónövelésekben és új adónemekben gondolkodik, hanem a meglévő adókedvezmények megvonásában. A képviselő elmondta, hogy az előterjesztés szerint az adókedvezmény összegét a kormány 100 ezer forintban maximálná, egy bizonyos összeghatár felett pedig - ami 2,5 milliós évi jövedelmet jelent - minden adókedvezmény megszűnne. Ez azt jelenti, hogy míg a jelenlegi szabályozás szerint egy személy, ha minden lehetőséggel élt, mintegy 680 ezer forintnyi adókedvezményt érvényesíthetett, addig a kormány-előterjesztés szerint ezentúl csak 100 ezer forintnyi kedvezményhez juthat összesen.