Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Míg mások csak beszélnek, a Széchenyi Terv tovább gyarapítja az országot

Szombaton nyílik a szegedi Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő, amelynek felújítását még 2002-ben kezdték meg és 1,5 milliárd forintos költséggel hajtották végre. A Makay Tamás tervei alapján végzett felújítás költségeiből 747,5 millió forintot a Széchenyi Tervből, 357 millió forintot a városi önkormányzat támogatásából, 373 millió forintot bankkölcsönből, míg 16,7 millió forintot saját forrásból fedezett a beruházó cég - mondta Bánáti Antal, a Szegedi Fürdők Kft. ügyvezető igazgatója kedden a csongrádi megyeszékhelyen.


Dátum: 2004-08-17 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:19:59.414543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1896-ban épült Városi Gőzfürdő teljesen megújult. Az egykori férfiszárny ad otthont a termálfürdő részlegnek, itt hat medence és egy szauna várja a vendégeket. A volt női szárnyban a 700 négyzetméteres önálló wellness és élményfürdő részleg található, ahol 5 medence és ugyanennyi szauna, valamint egy infrakabin várja a pihenni vágyókat - közölte Bánáti Antal. A gyógyászati kezelések a teljesen megújult, háromszintes, 657 négyzetméteres szárnyban kapnak helyet - mondta Kádas Éva, a fürdő gyógyászati részlegének vezetője. A betegeket a legkorszerűbb eszközökkel gyógyítják, amelyek közül többet Szegeden alkalmaznak legelőször Magyarországon - közölte a szakember. Az igénybe vehető gyógyászati szolgáltatások közé tartozik a hidro-, a hidrogalván- és az elektroterápia, különféle masszázsok, az ivókúra. A részleg két tornatermében egyebek között kondicionáló és csontritkulás elleni tornán vehetnek részt a betegek - ismertette a szolgáltatásokat Kádas Éva.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek