Dúsított uránja lesz Iránnak
Irán azt állítja, hogy egy éven belül elő tud állítani annyi és olyan dúsítású uránt, amelyből már atomfegyvert lehet gyártani. Ezt az amerikai kormánynak egy olyan tagja mondta kedden, aki nem bízik abban, hogy Iránt tárgyalásos úton le lehet beszélni atomfegyver gyártásáról.
Dátum: 2004-08-18 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:00.038011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Irán az utóbbi hetekben egyre makacsabbul hárítja el a nemzetközi közösségnek azt a követelését, hogy adja fel állítólagos atomfegyverprogramját, és tegye átláthatóbbá békés célú atomprogramját. Az Egyesült Államok szerint egyre valószínűbb, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókkal fenyegeti meg Teheránt.
MTI - fideszfrakcio.hu