Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénytelenség és kormányzati ámokfutás a felsőoktatás átalakításában

A kormány augusztus 11-én elfogadta "a többciklusú, lineáris felsőoktatási képzési szerkezet bevezetésének egyes szabályairól és az első képzési ciklus indításának feltételeiről" című kormányrendeletet, amellyel - a felsőoktatási törvényt megkerülve - érdemben módosítja a magyar felsőoktatás rendszerét. A kormányrendelet a mai napig nem jelent meg a Magyar Közlönyben, miközben a felsőoktatási intézményeknek októberig ki kell dolgozniuk a szakindítások részleteit.


Dátum: 2004-08-18 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:03.341055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tudomásunk szerint a késlekedés oka, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban ma is "dolgoznak" a már elfogadott kormányrendelet szövegén. Medgyessy Péter és széteső kormánya újra megsérti a jogállamiság elemi normáit is, amikor a már elfogadott rendeletet a kormányülés után újrafogalmazzák. Választ várunk a kormányfőtől, hogy a kormányrendelet elfogadása után milyen felhatalmazás alapján változtathatnak az Oktatási Minisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban jó kapcsolatokkal rendelkező felsőoktatási szereplők azon, hogy mely szakok hogyan szerepeljenek a rendeletben. Választ várunk arra is, hogy a kormányülésen dokumentáltan elfogadott változtatásokon túl, kik és mit változtattak a rendelet szakmai részletein a benyújtott tervezethez képest.

Elfogadhatatlannak és szégyenletesnek tartottuk, hogy a magyar felsőoktatás fontos kérdéseit nem nyílt parlamenti vitában elfogadott törvénnyel, hanem egy majdnem titokban meghozott kormányrendelettel szabályozzák. Törvénytelennek tartjuk, hogy az elfogadott kormányrendeletet a kormányzó pártok klientúrája, saját érdekei szerint megváltoztathatja. A felsőoktatás tekintetében ez az eset súlyosabb, mint Wekler Ferenc földjeinek átminősítése. Reméljük, hogy a kormánypártok képviselői is felemelik szavukat, hogy megállítsuk az ámokfutást a felsőoktatási átalakításban.

Pálinkás József

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának elnöke

Budapest, 2004. augusztus 18.

Kapcsolódó elemek