Százmilliós pazarlás a kultuszmisztériumban
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata felszólítja Hiller István kultuszminisztert, hogy a nyilvánosság előtt adjon magyarázatot arra, hogy miért működik méltatlan körülmények között a New York-i Magyar Kulturális Központ, miközben évek óta évi több mint hatvanöt millió forintot emészt fel az intézmény fenntartása.
Dátum: 2004-08-18 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:03.670892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tudomásunk szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma valójában akadályozza a New York-i Magyar Kulturális Központ működését. Az NKÖM és a Központ között lényegében nincs kapcsolat, miközben az Amerikai Egyesült Államok vonatkozásában alapvető kultúrdiplomáciai feladatok ellátatlanok, és az ott élő magyar közösségek kulturális ügyeivel a kormány nem foglalkozik.
A Magyar Kulturális Központ elhelyezése méltatlan. Az amerikai magyar kulturális programok szervezéséhez a Központ nem kap diplomáciai segítséget, a Központ magyarországi felügyeletét ellátó Kulturális Intézetek Igazgatósága a Központ leveleire sem válaszol. A Központ működésének ellehetetlenítését többször sérelmező, és a kezdeményezően fellépő igazgatót Hiller István 2005. január 1-jével felmentette, újabb fél évre működésképtelenné téve az intézményt.
A Medgyessy-kormány zűrzavaros kultúrdiplomáciáját jól példázza, hogy Medgyessy Péter 2004. június 24-én bejelentette, hogy kormánya megnyitja New Yorkban a Magyar Kulturális Központot. Úgy látszik senki sem tájékoztatta, hogy a Központ már megnyílt, évi 65 millió forintot emészt fel, de a kormányzati adminisztráción belüli személyi vetélkedések lehetetlenné teszik megfelelő működését.
Pálinkás József
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának elnöke
Budapest, 2004. augusztus 18.