Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szakadhat a koalíció?

Még tartanak az egyeztetések a kormánypártok és a miniszterelnök között a kabinet átalakításáról, Medgyessy Péter várhatóan kora este jelenti be a kormányátalakítást. A Magyar Rádió információi szerint akár a koalíciót is felmondhatja a Szabad Demokraták Szövetsége, ha nem úgy alakul át a kormány, ahogy megfelelőnek tartja.


Dátum: 2004-08-18 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:05.275681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Rádió kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy Csillag Istvánt meneszteni kívánja a miniszterelnök, de arról nincs információ, hogy ki kerülhet a gazdasági tárca élére, vagy mi lesz a minisztérium sorsa. Burány Sándor munkaügyi miniszter is számíthat menesztésére. Valószínűnek tűnik, hogy Baráth Etele vezeti majd a Sportminisztériumot, akinek kinevezésével megmenekülhet a tárca.

A tervbe vett fejlesztési miniszteri poszt várományosa Sós Tamás, a szocialista párt Heves megyei elnöke. Szekeres Imre is számíthat akár miniszteri kinevezésre is, de arról nincs információnk, hogy melyik tárca élére.

Hírek szerint nemcsak a koalíciós partner, de az érintett politikusok sem maradéktalanul elégedettek az átalakítással: Barát Etele, mint fejlesztési szakember, jobban örült volna az újonnan létrehozandó fejlesztési miniszterségnek vagy államtitkárságnak.

Szakadhat a koalíció?

A Magyar Rádió információi szerint akár a koalíciót is felmondhatja a Szabad Demokraták Szövetsége, ha nem úgy alakul át a kormány, ahogy megfelelőnek tartja. A szabad demokraták egyetlen miniszterük elmozdítását sem tartják indokoltnak.

Ha a miniszterelnök elmozdítja Csillag Istvánt a gazdasági tárca éléről, az SZDSZ-nek valamit lépnie kell. A jelenlegi kormányátalakításnak ez a legneuralgikusabb pontja és ezen akár a koalíció léte is múlhat - értesült a Magyar Rádió. Bár a kabinet személycseréiről csak szerda délután tájékoztatják a közvéleményt, egyes források szerint biztos, hogy a 11 órakor kezdődött szabad demokrata frakcióülésen többen is kilátásba helyezték, hogy a kisebbik kormányerő hagyja el a koalíciót.

A rádió úgy tudja, Medgyessy Péter ragaszkodik Csillag István távozásához, az SZDSZ pedig szerdán dönti el, mit tesz, ha akarata ellenére elveszíti a csúcstárcát. S bár az elmúlt napokban hallhattunk olyan véleményt, hogy a szabad demokraták adócsökkentésért cserébe hajlandóak lennének pozíciókat áldozni, Veres János pénzügyi államtitkár keddi bejelentése az adóügyi megegyezésről azt sejteti, hogy a szaktárca csupán annyiban kedvez tervezetével a pártnak, hogy elvetette a szocialisták 48 százalékos kulcsra vonatkozó ötletét és beleegyezett, hogy jövőre ne legyen adóteher-növekedés.

Az SZDSZ radikális adócsökkentési szándékai azonban szándékok maradtak. Miután pedig Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő jelezte: egyetlen miniszterük elmozdítását sem tartják indokolhatónak, az már csak bajuszhúzogatásnak tűnik, hogy a kormányfő állítólag Szekeres Imrét, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát tervezi a gazdasági és közlekedési miniszter bársonyszékébe ültetni.

Ez valószínűleg csak rontana a koalíciós viszonyokon, mert bár soha, senki nem ismerte el, vissza-visszatérő híresztelés, hogy a kisebbik kormányzó párt már a 2002-es kormányalakítás idején kikötötte: Szekeres Imre nem kaphat kulcspozíciót.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek