Megrovást kapott Szentendre MSZP-s polgármestere
Megrovást kapott a szentendrei polgármester a képviselőkből alakult háromtagú fegyelmi bizottságtól, mert tevékenységével kapcsolatban több kifogás merült fel; a polgármester a döntést nem fogadja el, bírósághoz fordul - közölte Burik István, az önkormányzat sajtóreferense szerdán az MTI-vel. A szocialista polgármester szerint megrovás helyett inkább dicséret illetné.
Dátum: 2004-08-18 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:05.602207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miakich Gábor MSZP-s polgármester álláspontját közvetítve a sajtóreferens elmondta: "nemhogy fegyelmi, hanem inkább dicséret illetné meg munkáját", hiszen a 19 tagú képviselő-testületben tíz fővel többséget alkotó jobboldal rendszeresen akadályozza tevékenységét, s ennek ellenére sikeres a város érdekeinek érvényre juttatásában. Ezért nem fogadja el az igazságtalan döntést, amit egy politikai játszma részének tart, s a döntés ellen jogi úton kíván elégtételt venni".
Wachsler Tamás, a jobboldali képviselők alkotta háromtagú fegyelmi bizottság vezetője azt közölte az MTI-vel, hogy a képviselők egy része megelégelte, hogy a polgármester a város működtetéséért felelős céget - egy kht.-t - saját hitbizományaként kezel, információkat titkol el a kht. tulajdonosa, a képviselő-testület elől, így a testület döntései nélkül rendelkezik különféle összegek felhasználásáról. Ezért a polgármester fizetésének 5 százalékos csökkentéséről döntött a fegyelmi bizottság.
MTI - fideszfrakcio.hu