Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedden választja meg a parlament az LB elnökét

Az Országgyűlés kedden várhatóan megválasztja a Legfelsőbb Bíróság új elnökét Lomnici Zoltánnak, a testület jelenlegi elnökhelyettesének személyében.


Dátum: 2002-06-24 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:10.943762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelölt személyére a köztársasági elnök tett javaslatot az Országgyűlésnek, miután mind a négy parlamenti párt vezetőjével konzultált, akik egyetértettek a jelöléssel.

A Legfelsőbb Bíróság elnökét az Országgyűlés titkos szavazással, az összes képviselő kétharmadának támogatásával választja meg.

A jelenlegi elnök, Solt Pál mandátuma - aki tizenkét éve, 1990 óta tölti be ezt a posztot - aznap jár le.

Ugyancsak megválasztja a Ház a Magyar Távirati Iroda Rt. 2-2 kormánypárti, illetve ellenzéki delegálttal kiegészülő Tulajdonosi Tanácsadó Testületének új tagjait.

Zárószavazás lesz a gyógyszerészetet érintő egyes törvények módosítását célzó előterjesztésről, amely a személyes gyógyszertár működtetési jog engedélyezését a Magyar Gyógyszerész Kamara hatáskörébe utalja.

A napirendi ajánlás szerint ugyancsak elfogadja a Ház a népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszú távú feladatokról szóló határozatot, amely szerint a parlament felkéri a kormányt, hogy a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében terjessze az Országgyűlés elé az "Egészég Évtizedének" nemzeti programját, és felsorolja ennek legfontosabb területeit.

Szerdán az Országgyűlés lefolytatja a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításáról szóló előterjesztést és a földbirtokpolitikai irányelvekről szóló határozati javaslat tárgyalását.

Mint a kormányszóvivő korábban elmondta: a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítása részét képezi a kormány száznapos programjának.

Az előterjesztés tételesen felsorolja a földalapba tartozó termőföldeket; védett területek nem szerepelnek köztük.

Ha a javaslatot elfogadják, a Nemzeti Földalap a jövőben nem mint közhasznú társaság, hanem mint önálló költségvetési szerv látja el a vagyonkezelési feladatokat.

Kapcsolódó elemek