Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jégcsarnok épül Kaposváron

Magyarország ötödik fedett műjégpályája épül meg Kaposváron. A beruházás jövő héten kezdődik - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere. Szita Károly az előzményekről elmondta: a város 2002-ben ígéretet tett a lakosságnak a jégcsarnok megépítésére, amihez eredetileg állami források segítségét remélte, azonban az ígért pályázatok kiírására hiába várt.


Dátum: 2004-08-18 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:05.934700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezek után az önkormányzat felvette a kapcsolatot a Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Kft.-vel, amely a nemrégiben átadott debreceni műjégpályát építette. Elmondta: kft.-vel kötött szerződés alapján a város tíz évre ingyen adta a területet a felépítendő beruházáshoz. A jégcsarnok szervesen illeszkedik a már meglevő sportcsarnokhoz, a mögötte levő tekepályához, illetve tornacsarnokhoz. "A terület ára az volt, hogy tanidőben tíz évig, reggel nyolctól délután kettőig a kaposvári gyerekek ingyen korcsolyázhatnak a pálya jegén" - emelte ki Szita Károly.

Az augusztus utolsó hetében kezdődő építkezés részleteiről a Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás teljesen önerőből, magántőkéből történik. Teljes költsége 620 millió forint, ebből 450 millió forint hosszú lejáratú hitelt biztosított a Magyar Fejlesztési Bank, a megtérüléshez 8-9 évre számít az üzemeltető. Duba Flórián úgy tájékoztatott, hogy az ötszáz férőhelyes csarnok lelátójának befogadóképessége később kétezerre bővíthető, a pálya mérete pedig a nemzetközi szabványnak megfelelően 30x60 méteres lesz. Az ügyvezető közölte, hogy szándékaik szerint fél év múlva, legkésőbb 2005 márciusában átadják a kaposvári jégcsarnokot. Ezzel új távlatot kap a sportág junior utánpótlása, valamint a korosztályoktól független tömegkorcsolyázás elterjedése, illetve a világversenyek megrendezése a somogyi megyeszékhelyen. A csarnok üzemeltetőjeként a kft. megfelelő felszereléssel is ellátja az iskolás gyerekeket, és már az idei télen edzőtáborokban képezik ki a város testnevelő tanárait a korcsolyázás ismereteire. A csarnok alkalmas lesz többfunkciós feladatok ellátására is, eszerint a "száraz" időszakokban koncerteket, kiállításokat, bemutatókat is rendezhetnek a pályán. Duba Flórián utalt arra az elkövetkező három évben további öt csarnok építését tervezik az országban, s ha kialakul a jégpálya-hálózat, a legfrissebb ígéretek szerint az állam úgynevezett jégidőt fog vásárolni, ami könnyebbé teszi a csarnokok üzemeltetését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek