Kormányválság: az SZDSZ megvonta a bizalmat Medgyessytől
Az SZDSZ nem fogadja el a miniszterelnök javaslatát Csillag István gazdasági miniszter leváltásáról, egyelőre nem állít új jelöltet a posztra. Az SZDSZ-frakció részéről nincs meg a kellő bizalom a miniszterelnök irányában - mondta Kuncze Gábor pártelnök-frakcióvezető szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-08-18 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:06.971583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szabad Demokraták Szövetsége nem áldoz be minisztert, ezért a miniszterelnök úr javaslatát a gazdasági miniszteri poszton történő változtatásra nem fogadja el, és egyelőre nem jelöl a posztra új minisztert - közölte. Kijelentette: az SZDSZ-frakció részéről nincs meg a kellő bizalom a miniszterelnök irányában, nem látják, hogy az általa javasolt változtatások jobb kormányzati munkát eredményeznének, ezért a szabad demokraták koalíciós tárgyalásokat kezdeményeznek a szocialistákkal az ügyben.
Kuncze Gábor közölte: a Szabad Demokraták Szövetsége törekszik a koalíció fenntartására, ám "a helyzet komoly, és az SZDSZ ennek megfelelő súllyal foglalkozik vele". Hangsúlyozta: a vita nemcsak személyi kérdésről szól, a szabad demokraták a koalíciós tárgyalásokon azt akarják tisztázni, mit kíván tenni a kormányzat, a koalíciós pártok az elkövetkező húsz hónapban, melyek a fontosnak tartott tartalmi kérdések, a prioritások és a hatékonyabb kormányzati munkát eredményező technikák. A koalíciós tárgyalásokra a politikai helyzet stabilizálása, a gazdasági versenyképesség növelése érdekében van szükség - tette hozzá. A pártelnök közölte: a tárgyalássorozat csütörtökön kezdődik, azon szabad demokrata részről rajta kívül Horn Gábor politikai államtitkár, Szent-Iványi István és Fodor Gábor ügyvivő vesz majd részt. Mint mondta, a tárgyalások befejezésének nincs határideje, ám azt "nem lehet túl sokáig húzni", mivel ez bizonytalanságot eredményezhetne.
MTI - fideszfrakcio.hu