George Bush felfedezte a szovjet dinárt
George Bush amerikai elnök egy újabb nyelvbotlással szovjet dinárnak nevezte az iraki valutát egy kampánygyűlésén, amelyet a Wisconsin állambeli Hudsonban tartottak szerdán.
Dátum: 2004-08-19 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:07.627904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bush felidézte, hogy tavasszal fogadott a Fehér Házban olyan irakiakat, akiknek Szaddám Huszein volt diktátor parancsára büntetésből amputálták a kezét. Egyikük, egy ékszerész, elmondta, hogy valutaüzérkedéssel vádolták. "Egyik nap eladott valamennyi dinárt euróért vagy dollárért, hogy folytatni tudja az ékszergyártást, de közben leértékelték a szovjet dinárt, mire Szaddám Huszein megbüntette" - idézte fel Bush az iraki által elmondott történetet.
Bush nyelvbotlásain és furcsa szóhasználatán gyakran gúnyolódik az amerikai sajtó, és szembeállítja a demokrata párti elnökjelölt, John Kerry pontos és választékos fogalmazásával. Az elnök mulattató mondatait korábban összegyűjtötték, és nyomtatott formában kiadták Bushizmus címmel.
MTI - fideszfrakcio.hu