Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy titokban Dubrovnikban is nyaralt?

Medgyessy Péter miniszterelnököt a Magyar Nemzet értesülései szerint mallorcai nyaralása után sem kötötte haza a kötelesség, hiszen nemrég feleségével együtt Dubrovnik főutcáján sétálgatott. Hogy miért utazott Horvátországba, nem tudni. A kormányszóvivő közölte: nincs tudomása arról, hogy Medgyessy Péter külföldön tartózkodott volna a múlt héten.


Dátum: 2004-08-19 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:09.848866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Medgyessy Péter miniszterelnököt mallorcai nyaralása után sem kötötte haza a kötelesség, hiszen nemrég feleségével együtt Dubrovnik főutcáján sétálgatott. Egy, a Magyar Nemzet birtokába került videofelvétel azt igazolja, hogy a kormányfő, azután egy nappal, hogy közleményben gratulált Kovács Lászlónak európai uniós energetikai biztosi kinevezéséhez, augusztus 13-án, egyelőre ismeretlen céllal Horvátországban tartózkodott.

Mint arról a bulvársajtó beszámolt, a miniszterelnök július 16-án kezdhette meg nyaralását a spanyol tengerparton, de a vakáció végét senki sem tudta meg pontosan. A Magyar Nemzet kérdésére, hogy hol nyaralt idén Medgyessy, Gál J. Zoltán azt válaszolta: ott, ahol és amiről a Színes Mai Lap írt. A szóvivőt azóta leváltották, a kormányfő hazatéréséről pedig az volt az első hír, hogy augusztus elsején személyes beszélgetést folytatott Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszterrel, aki felajánlotta a lemondását.

Az újdonsült kormányszóvivő, Gulyás Erika a Magyar Nemzet kérdésére közölte: nincs tudomása arról, hogy Medgyessy Péter külföldön tartózkodott volna a múlt héten. Az ügyben megkerestük Medgyessy Péter kabinetfőnökét is, de Katona Tamás nem válaszolt arra, hogy a kormányfő mit keresett Dél-Dalmáciában.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek