Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országot építeni

Országot építeni címmel Makovecz Imre és munkatársai alkotásaiból nyílt csütörtökön kiállítás Angyalföldön, a Gömb utca 7. szám alatt. A kiállítás szeptember 5-ig tart nyitva, hétköznapokon 16 és 19 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 15 és 19 óra között.


Dátum: 2004-08-19 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:11.272712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szent István kezdte el országunkat építeni, nem csak téglából, de a lelkekben is. Ma ezt az építkezést lélekben és épületekben egyaránt folytatnunk kell. Erre mutat példát egy maroknyi építész. Ezért mutatjuk be munkásságukat most, Szent István ünnepéhez kötődően.

Makovecz Imre életművéről már több könyv is megjelent, ezekből három kapható a kiállításon is. A szerző szeptember 3-án 16 órától dedikálja műveit.

A kiállítás szeptember 5-ig tart nyitva, hétköznapokon 16 és 19 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 15 és 19 óra között.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek