Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igazodási pontok


Dátum: 2002-06-24 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:11.653601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


37 pont - 2000

A Fidesz - Magyar Polgári Párt bizakodással tekint a jövő Magyarországára. A gyarapodó nemzet érdekében a célok kitűzése után a 2000. évre javaslatokat fogalmaz meg a kormányprogram megvalósítására. Az alábbi 37 pont alapján tartja kívánatosnak megteremteni a nyugodt építkezés, a biztos jövő feltételeit. »

40 pont - 1998

A Fidesz - Magyar Polgári Párt felkészült rá, hogy megfeleljen a kihívásnak. Készen áll arra, hogy valóra váltsa a magyar polgárok akaratát. Hogy mindent megtegyen szilárd értékeken nyugvó, erős és polgárosult Magyarország megteremtése érdekében. Meggyőződése szerint a jövő század feladatainak megoldásához az alábbi pontok valóra váltásán keresztül vezet az út. »

12 pont - 1990

A Fidesz ITT ÉS MÁST akar. A fiatal magyar demokráciának ugyanis változásra van szüksége. Mi, magyar fiatalok valóra váltjuk a 48-as márciusi ifjak és az 56-os fiatalok álmait. »

Kapcsolódó elemek