Mindennapi kenyerünk

Legalapvetőbb táplálékunk. Általában búzából, illetve rozsból készül, de egyes népek kukorica-, árpa- és zabkenyeret fogyasztanak. Színét tekintve lehet barna, fehér vagy fekete. Ízesítésben is széles a választék a burgonyástól a kukoricáson át a szezámmagosig. Fogyasztjuk reggel, délben, este, vajjal megkenve és főtt étel mellé. Napjainkban egyre több család otthon süti meg a számára szükséges kenyérmennyiséget.

Dátum: 2004-08-20 06:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:13.272489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az életet jelképező búzából készült kenyér az életet, a bőséget, a jólétet szimbolizálja, miként magát a táplálékot - mégpedig nemcsak a testi, de a szellemi, lelki táplálékot - is. Ősi áldozati étel: az ókori Egyiptomról említi Hérodotosz, hogy "kovászból készítettek sertéseket, melyeket megsütve feláldoztak". Ezzel szemben a zsidó nép az Egyiptomból való szabadulás emlékére évről évre elkészített páskabárányt kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel fogyasztotta el. A görögök Démétért a "kenyér fehér istennőjének" is nevezték, s Artemisz tiszteletére különböző állatalakokat ábrázoló kenyereket készítettek. A szlávoknál egyes ünnepekhez tartozó kenyerek a világfa jelképei, s elnevezésük a tehén szóból származik. A lengyel népszokásokban - például amikor a leánykérés alkalmával a fiú és a leány kenyeret cserél - a házasságkötés szándékát volt hivatott szentesíteni.

A gabonaszellemben való hittel függött össze az a szokás, mely szerint Svédországban az utolsó búzakéve magjaiból egy kislány alakú cipót sütöttek. Franciaországban kalácsból formázott emberalakot akasztottak a karácsonyfára. Az észtek az új kenyér megevése előtt - a gabonaszellem ártalmatlanná tételére - vasba haraptak. A zsidóság kovásztalan kenyerének - amely a bűntől való tisztaság jelképe - a keresztyének úrvacsorai ostyája és kenyere az utóda. Maga a kovász a spirituális átalakulás szimbóluma, ám Jézus a farizeusok tanítását is kovásznak nevezte. Betlehem, ahol Jézus megszületett, nevében a "kenyér háza" kifejezést őrzi. Jézus többször is az "élet kenyerének" nevezte magát. A csodálatos kenyérszaporítás által - amelynek során ötezer embert vendégelt meg öt kenyérből és két halból - bemutatta az eljövendő messiási ország bőségét. Az utolsó vacsora alkalmával - az úrvacsora szereztetésekor - kenyérnek nevezi önnön testét, amelyet az emberiségért feláldoz. Amikor az apostolok a feltámadt Jézus Krisztussal találkoznak, a kenyér megáldásáról és megtöréséről ismerik fel.

A magyar népszokásokban is jelentős szerepe van a kenyérnek. A sütéskor a kemencébe elsőnek bevetett kenyérre megszegés előtt keresztet rajzoltak. A "kenyérvíz"-ről - amivel a frissen sült kenyeret megmosták - úgy tudták, hogy megvéd a boszorkányoktól és a kísértetektől.

Kenyeret felfordítani szerencsétlenséget jelentett, a rálépőt éhezés, a vele dobálózó "szentségtörőt" pedig halál érhette. A jólét, a bőség előidézésére új esztendőt, új házba költözést, új életet egész kenyérrel kellett megkezdeni. Sok helyütt kenyérrel és sóval fogadták az örömszülők meg a násznagy az új lakhelyére belépő fiatal párt a menyegző alkalmával. A lakodalom fontos kellékei országszerte a különféle lakodalmi kalácsok, melyek némelyike feldíszített és faágra tekert tésztából készül - ezek nyilvánvalóan utalnak az Életfára. A kalács kultikus tiszteletét mutatja az aratás utolsó napján az aratóknak sütött kalács szétosztása. Vízbe fúlt ember megkeresésében segíthetett a vízen úsztatott kenyér, de az Ormánságban például jóslásra is használták.

A népmeséinkből ismert "hamuban sült pogácsát" - a kovásztalan lepénykenyeret - többnyire a mesehős édesanyja adja útravalóul, s nemcsak teszi, de lelki erőt is kölcsönöz a hősnek.

Szólásmondásaink között jelentős helyet foglalnak el a kenyérrel kapcsolatosak, így például az ember életkorára vonatkozó: "megette a kenyere javát", az életközösséget kifejező: "egy kenyéren van valakivel", a barátságot érzékeltető "kenyeres pajtás", az önállósodásra mutató: "külön kenyérre megy", a nyílt szakítást ábrázoló: "kenyértörésre viszi a dolgot", de a megnyugvást sugalló: "megbékél a maga kenyerén", amelyek alkalmazásával színesebbé, érzékletesebbé tehetjük mindennapi beszédünket.

Honnan ered Magyarországon az új kenyér ünnepe?

Századokra visszamenő ősi népszokás vagy csinált hagyomány, mely évtizedek alatt kikristályosodott formára tett szert, ugyanakkor koronként változó ideológiai-politikai tartalommal bír? Főleg a rendszerváltás óta szinte általánosan elfogadott véleménynek számít, s ebben a szellemben írnak róla az újabb lexikonok, kézikönyvek és olykor kutatók is, hogy az új kenyér ünnepét 1949-ben, az alkotmány elfogadásakor szovjet minta alapján, "mesterségesen kreálták".

Az ünnep keletkezéstörténete azonban nem igazolja ezt a leegyszerűsítő vélekedést. Bevezetését Darányi Ignác földművelésügyi miniszter találta ki az előző századforduló forrongó agrármozgalmainak lecsendesítése érdekében. A formához merítettek az uradalmak népének aratószokásaiból, de a kezdetektől alkalmazkodni kellett a politikai tömegrendezvények és a "színre vitt hagyomány" lefolyásának körülményeihez, kellékeihez és koreográfiájához.

Később a szovjet minta tagadhatatlanul hatással volt rá, gazdagodott s egyben egyszerűsödött a rituálé. Az új kenyér ünnepe összefonódott a politikával, ezért tanulságos, hogy különböző politikai rendszerek és pártok saját céljaik szolgálatában mikor és hogyan használták fel az új kenyér felajánlásának, átadásának, megszegésének közismert képét. Újabb példák azt is jelzik, hogyan él tovább ez a motívum napjainkban is, másfél évtizeddel az új kenyér ünnepének megszűnése után.

A kenyérsütés

A fennmaradt leletek szerint először az ókori Babilóniában és Egyiptomban készítettek kenyeret. A kenyérkészítés mestersége a Földközi-tenger keleti vidékéről jutott el a rómaiakhoz, és az ő közvetítésükkel terjedt el az akkor ismert világon. Egészen a XX. század fordulójáig a kenyér kézműiparszerűen vagy házilag készült, s csak mintegy száz éve kezdték el gépesíteni gyártását. Az elmúlt évtizedekben az élelmiszer-adalékanyagok általános alkalmazása a pékmesterséget sem kerülte el. A használt adalékanyagok jó része azért kerül a kenyér tésztájába, hogy a modern pékárut előállító gépsoroknak megfelelő legyen a tészta, egységes legyen a késztermék megjelenése, minősége, a bélzet szerkezete és rugalmassága, íze és illata. Az emulgálószerek kedvezőbbé teszik a tésztát a gépek számára, a penészgombák enzimjei leépítik a keményítőket, mások puhítják a tésztát, a foszfátok a pórusok méretét szabályozzák, festékanyagok rozskenyérimázst adnak a világos lisztnek, az aszkorbinsav gyorsítja a kelést, a barnítók ropogós héjat eredményeznek, az aromaprekurzorok étvágygerjesztő illatot árasztanak a pékségekben. Ezeken kívül még számos adalékanyag található egy átlagos hétköznapi zsemlében.

A pékáruk esetében a mai napig nem valósult meg az, hogy tájékoztatást kapjunk: a megvásárolt termék miből készült. Európa-szerte kötelező feltüntetni a színező-, édesítőanyagokat és antioxidánsokat, de a többi anyag - mint például a lisztkezelő cisztein, enzimek, emulgátorok - jelenlétét sűrű homály fedi. Nehéz ellenállni egy illatos péksüteménynek, és könnyű leemelni a ropogós héjú kenyeret a bolt polcáról, de érdemes megpróbálkozni az otthoni kenyérsütéssel is.

A kenyérsütő gépek nagyon megkönnyítik a dolgunkat, és az otthon sütött kenyérnek is finom illata és íze van. Manapság rengetegfajta liszt kapható a bevásárlóközpontokban és bioboltokban, és különböző magvak, amelyekkel ízletesebbé tehetjük kenyerünket.

Forrás: Összkomfort magazin, Kolozs Nagy János

fideszfrakcio.hu