Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

110 éves a fonyódi Bélatelep

A fonyódi Bélatelep első fürdőzői még a bakter tisztaszobáját használták kabinként, és a ház teraszán piknikeztek az úszás, napozás után.


Dátum: 2004-08-20 06:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:14.578086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fonyód leggyönyörűbb településrészét, Bélatelepet gróf Zichy Béláról nevezték el 1894-ben, amikor dr. Szaplonczay Manó, Somogy vármegye tiszti főorvosa vezetésével létrehozták, többségében kaposvári értelmiségiek, ügyvédek, orvosok, katonatisztek ezt a szép nyaralótelepet.

Varga István, a fonyódi könyvtár igazgatója elmondta, hogy Bélatelep a Balaton egyik legrégebbi nyaralótelepe, csupán Siófok és Füred előzi meg. Zichy Béla egészen jutányos áron adott át a saját birtokából, a fonyódi Várhegyen egy százholdas erdőrészt a nyaralótulajdonosok által létrehozott Bélatelepi Fürdőegyesületnek.

Egyes "elfogulatlan" vélemények szerint a fonyódi hegyről látható panoráma a világon az egyik legszebb. Akinek jó szeme van, az szép időben egészen Keszthelytől Keneséig elláthat - ilyen rész az egész Balaton partján sehol sincs, csak a Fonyódi Várhegy tetején.

A Bélatelepi nyaralókat az 1880-as években megelőzték az ősfürdőzőknek nevezett, Lengyeltótiból átjáró fürdőzők, akik az ottani Zichy uradalom jószágigazgatója, családja, ügyvédek, orvosok voltak. Az akkori fürdőzők leszármazottai közül már csak a Szigeti család tagjai nyaralnak itt. Szigeti Gyula János a Kaposvári Kórház igazgatója volt, és az ő szépunokái a villa tulajdonosai, ők maradtak egyedül a leszármazottak közül.

Forrás: Kossuth Rádió, Napközben

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek