Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mesterségek Ünnepe a Budai Várban

A Mesterségek Ünnepe hagyományos színpompás kavalkádját a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) szervezésében tizennyolcadszor rendezik meg a Budavári Palota történelmi környezetében.


Dátum: 2004-08-20 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:16.248571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar hagyományőrző kultúra legnagyobb seregszemléje augusztus 19-én kezdődik, a négynapos fesztiválra a legkiválóbb kézműveseket, tárgyalkotó népművészeket hívta meg a NESZ - közölte a szövetség ügyvezető igazgatója, a rendezvény főszervezője. Igyártó Gabriella elmondta: a látogatók megismerkedhetnek többek között a fazekas, a fafaragó, a hímző, a kovács, a csipkeverő, a kosárfonó, a kádár és hangszerkészítő mesterség fortélyaival. A vállalkozó kedvű vendégek maguk is kipróbálhatják kézügyességüket, a gyermekek számára a mesterek külön foglalkozásokat is tartanak - tette hozzá. Mint hozzáfűzte: az alkotók természetesen ezen az ünnepen is kínálják majd portékáikat a vendégeknek.

A szabadtéri színpadokon hazai és külföldi zenekarok, táncegyüttesek és szólisták lépnek fel. A hagyományok szerint szórakoztatják majd a közönséget bábszínházak, vásári komédiások is. A gyerekeket a Mesélő kert programjaira várják a szervezők.

A rendezvényen az idén is átadják az Év mestere, az Év ifjú mestere kitüntető címet, valamint a XIX. században élt fafaragóról elnevezett Király Zsiga-díjat.

A Mesterségek ünnepének évenként van egy úgynevezett központi témája: ebben az évben a nemez lesz a "főszereplő". Kapcsolódó rendezvényként augusztus 10-től 29-ig a "Te bárányok gyapjából való" nemzetközi nemezkiállításnak ad helyszínt a Magyar Nemzeti Galéria. Az Iparművészeti Múzeumban a Télen fűt - nyáron hűt című, nemezruhákat és kiegészítőket bemutató tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők. A nemezkészítők világtalálkozójára 22 országból érkeznek a résztvevők, az európai szakemberek mellett jönnek a tengerentúlról, valamint a Távol-Keletről is.

Az eseményhez kapcsolódó további két tárlatnak a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum lesz a helyszíne annak apropóján, hogy húsz évvel ezelőtt a hírös városban tartották a nemezesek első világtalálkozójukat. A Mesterségek Ünnepének tradícióit ápolva Budapesten augusztus 20-án felvonulással, majd a Mátyás-templom előtti ünnepélyes kenyérszenteléssel köszöntik Szent István ünnepét.

Idén is szerepel a programban a hangszerkészítők fesztiválja a Budapesti Történeti Múzeumban, ahová koncertekre is invitálják az érdeklődőket. Az eseménysor ebben az évben nemzetközi programokkal is színesedik, mert Magyarországon rendezik meg a harmadik népművészeti olimpiát, a folkloriada világfesztivált, amelyre Algériától Venezueláig érkeznek táncosok és zenészek. A világfesztiválnak augusztus 12-16. között Pécs ad otthont, majd számos további vidéki település - Gyula, Gyöngyös, Jászberény, Ráckeve, Sárvár és Százhalombatta - kapcsolódik be házigazdaként a népművészet olimpiájaként emlegetett fesztiválba. A záró programokat augusztus 21-én és 22-én Budapesten tartják.

A folkloriádán részt vevő együttesek felvonulása az Andrássy úttól indul, a záró ceremónia nagyszabású körtáncát a Hősök terén láthatják az érdeklődők.

budapest.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek