Szent István napi ünnepségek Erdély szerte
Ma és vasárnap megszólalnak a harangok a Székelyföld és Erdély többi vegyes felekezetű falvaiban, katolikus és protestáns templomaiban is.
Dátum: 2004-08-20 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:20.598190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdélyben számos település őrzi a szent király nevét vagy templomának a védőszentje Szent István. Háromszéken a legjelentősebb ünnepség a kézdiszentléleki Perkő kápolnánál zajlik, ahol Szent István búcsút tartanak. A szentmise déli 12,00 órakor kezdődik. Sepsiszentgyörgyön ma a belvárosi Szent József-templom kertjében a 18 órai ünnepi szentmise után leleplezik a Szent István-mellszobrot.
Minden felekezet a saját templomában 18 órától megemlékezik az államalapító Árpád-házi Szent Istvánról, majd zászlóaljakkal elindulnak a belvárosi templom felé, ahol 19 órakor kezdődik a szoboravatási ünnepség. Csíkszentkirályon hagyományosan falunapokat tartanak. Az ünnepségen fellép a Füred Rock Színkör társulata és bemutatja Koltay Gábor - Koltay Gergely Zúgjatok harangok című rockoperáját. Ünnepelnek a Maros megyei Hármasfalu egyikében, Székelyszentistvánon, itt áll a szent király néhány éve leleplezett mellszobra.
Forrás: Magyar Rádió
fideszfrakcio.hu