Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szombaton szabadon engedik amerikai túszukat az iraki emberrablók

Már szombat délután szabadon engedik amerikai újságíró túszukat iraki elrablói - jelentette a férfit fogságban tartó szervezet az Islamist Web site internetes honlapan, amelyen a muzulmán terrorista csoportok gyakran ismertetik világgal, hogy mire készülnek.


Dátum: 2004-08-21 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:23.244446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A terroristák pénteki közlésük szerint azért döntöttek emellett, mert meggyőződtek arról, hogy foglyuk teljes mértékben ellenzi az amerikai kormányzat politikáját.

Az internetes üzenet ugyan nem nevezte meg a túszt, de nagy valószínűséggel arról a Micah Garenről van szó, akit a múlt héten Nasziríjában egy piactérről hurcoltak el iraki tolmácsával együtt.

Az eddig ismeretlen, magát Mártírok Brigádjainak nevező csoport két napja még azzal fenygetőzött, hogy kivégzi az újságírót, ha az Egyesült Államok 48 órán belül nem vonja ki csapatait Nedzsefből, az iraki síiták szent városából.

Az újságíró életének megmentésére nemzetközi gépezet indult be, és a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű párizsi székhelyű tekintélyes szervezet kérte Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónokot, hogy vesse latba befolyását a fogoly szabadon bocsátása érdekében. A fiatal imám, aki fegyvereseivel két hete harcol Nedzsefben az amerikai csapatokkal és az iraki rendőrökkel, úgy tűnik, eleget tett a kérésnek, mert hitelt érdemlő források szerint személyesen járt el Garen elengedésének az ügyében.

Garen az amerikai székhelyű Four Corners Média dokumentum jellegű kép- és szöveges szolgáltatásokra szakosodott vállalat alapítója és igazgatója, és régészeti helyszínekről készített tudósításokat a városban.

MTI- fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek