Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kém over: Medgyessy legnagyobb ajándéka a nemzetnek

Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) nem osztja azt a vélekedést, miszerint Medgyessy Péter lemondásával tapintatlanul megzavarta az augusztus 20-ai nemzeti ünnep hangulatát. Sőt, az APÜSZ úgy véli, hogy a miniszterelnök ez alkalomból nem is adhatott volna nagyobb ajándékot a nemzetnek - áll a szervezet közleményében.


Dátum: 2004-08-22 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:35.797472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) nem osztja azt a vélekedést, miszerint Medgyessy Péter lemondásával tapintatlanul megzavarta az augusztus 20-ai nemzeti ünnep hangulatát. Sőt, az APÜSZ úgy véli, hogy a miniszterelnök ez alkalomból nem is adhatott volna nagyobb ajándékot a nemzetnek.

Egyben az APÜSZ felhívja a figyelmet azok felelősségére, akik lehetővé tették a Medgyessy kormány indokolatlan túlélését. Mindenekelőtt az SZDSZ felelőssége nyilvánvaló. A kisebbik koalíciós párt ugyanis most bebizonyította, hogy szükség esetén kiválóan le tudja vezényelni a kormánybuktatást. Ez visszamenőleg is igazolja, hogy a mindezt meg lehetett volna tenni korábban, már a D-209-es ügy kirobbanásakor. Érdekes módon akkor egyszeriben elfogyott a bizalom, amikor az autópálya-építéseket felügyelő SZDSZ-es minisztert le akarták váltani, akkor viszont nem fogyott el, amikor Medgyessy Péterről kiderült titkosszolgálati múltja.

Továbbá az APÜSZ önvizsgálatot javasol a nyilvánosság mindazon fórumainak, amelyek mameluk módon asszisztáltak az elmúlt két év történéseihez, megtévesztve ezzel a jóhiszemű baloldali szavazókat, és az egész nemzetet, ráadásul mindezt gyakran a közszolgálatiság jegyében követték el. Az APÜSZ úgy véli, hogy a Medgyessy kormány elképesztő ténykedése a magyar véleményformáló értelmiség szégyene.

Az APÜSZ emlékeztet rá, hogy éppen egy évvel ezelőtt - 2003. augusztus 22-én -javasolta először Medgyessy Péternek, hogy engedje át másnak a miniszterelnökséget. A mára valósággá vált javaslat akkor abszurdnak tűnt, és tökéletes értetlenség fogadta, mondván, hogy az indokolatlan és kivihetetlen.

Végezetül azt APÜSZ nem szeretné, hogy ha a felszines politikai csatározások miatt elsikkadnának a mélyben rejlő igazi érdekellentétek.. Nevezetesen, ha elterelődne a figyelem - a már említett - nagypolitikával ölelkező autópálya-tenderekről, a kartellezésről. Az APÜSZ augusztus 7-én feljelentést tett az ORFK Szervezett Bűnözés elleni Igazgatóságán jelentős kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt azon ismeretlen személyek ellen, akik anyagi haszonszerzés végett, az autópálya-építéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás során megtévesztették a Nemzeti Autópálya Rt. képviselőit, és ezzel a Magyar Államnak többmilliárdos kárt okoztak. A büntetőeljárási törvény szabályai szerint a nyomozás elrendeléséről a feljelentés megérkezésétől számított három napon belül kell határozni, feltéve, ha feljelentést nem utasítják el. Mivel a nyomozás elutasításáról a mai napig nem érkezett határozat, ez feltehetően azt jelenti, hogy a nyomozást elrendelték.

Budapest, 2004. augusztus 22.

Szerdahelyi Szabolcs

az APÜSZ elnöke

Kapcsolódó elemek