No, komment - 2004. augusztus 23.
Az MSZP politikai kultúrájáról Jánosi György sokat tudhat, ugyanis miután eldőlt, hogy két jelölt lesz, kifejtette (sokat sejtetően), hogy ennek megfelelő versengésre számít KP és GYF közt.
Dátum: 2004-08-23 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:38.565187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jánosi György az MSZP választmányi és elnökségi ülését követően sajtótájékoztatót tartott. Ezen kiderült: két jelölt is van a miniszterelnöki feladatok ellátására. Jánosi egyben reményét fejezte ki, hogy "a két jelölt versengése tisztességes, a párt politikai kultúrájához méltó lesz."
fideszfrakcio.hu