Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét magyarverés Szabadkán

Szabadkán ismét megtámadtak egy magyar fiatalt - írja hétfőn az újvidéki Magyar Szó című napilap. Vasárnap hajnalban a városközpontban lévő Pátria szálloda előtt támadtak meg egy 19 éves magyar fiatalt és egy társát (az utóbbi sértett nem kívánta felfedni kilétét). A megvert fiatal édesapja szerint fia barátaival együtt leszállt az autóbuszról a szálloda előtt, nem sokkal később megállt mellettük egy Mitsubishi típusú gépkocsi, kiugrott belőle négy-öt fiatalember.


Dátum: 2004-08-23 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:38.882277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Valamilyen Zsolt nevű ismeretlent kerestek, de a társaságon szemlét tartva látták, hogy itt nincs, akit keresnek, erre az egyikük a következőket mondta:- Nem számít, ez is magyar, üsd! - s azonnal nekiestek a két gyereknek. A többiek elfutottak" - idézi a Magyar Szó az édesapát, akinek fia, Denisz járt a legrosszabbul: ütni kezdték, s miután összerogyott, rugdosták. Társai az összevert fiút a közelben lévő szabadkai magyar főkonzulátus előtt posztoló rendőrhöz vitték, aki értesítette a járőröket.

Az édesapa szerint a rendőrök nem akarták felírni a tettesek gépkocsijának rendszámát sem, noha a sértettek a járművet is megmutatták nekik. Vasárnap késő délutánig nem érkezett meg a rendőrségi jelentés a történtekről.

Hasonló, jobbára magyar fiatalok elleni támadásoknak se szeri, se száma Szabadkán, illetve a magyarok lakta Észak-Bácskában, ennek ellenére eddig egyetlen rendőrségi feljelentésben sem szerepelt az, hogy az atrocitásoknak etnikai hátterük lett volna vagy éppenséggel magyarellenesség lett volna az indoka. A hatóságok jellemzően fiatalok közötti verekedésként kezelik az ilyen ügyeket.

Az MTI-nek nyilatkozó vajdasági magyar jogászok szerint ennek elsősorban a hatósági nemtörődömség és pongyolaság az oka, de gondot jelent az is, hogy a szerb büntetőjog gyakorlatilag nem ismeri az etnikai indíttatású bűntény fogalmát. A szövetségi, "jugoszláv" büntető törvénykönyvben szerepel ugyan ez a kategória, de gyakorlatilag csak nagyon ritkán, igen súlyos bűntények, például templomgyújtogatás esetében veszik be a vádiratba ezt a jogi minősítést.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek