Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igazi MSZP-dilemma: szürke bürokrata vagy multimilliárdos

Szoros eredményt várnak az osztrák kommentátorok azon a szerdai szavazáson, amelyen eldől, hogy Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc lesz-e Medgyessy Péter miniszterelnök utódja. A Die Presse című konzervatív osztrák napilap hétfői számában Peter Bognar budapesti tudósító egyebek között kiemelte, hogy a két jelölt személyében "egy szürke bürokrata és Magyarország 100 leggazdagabb emberének egyike" áll egymással szemben.


Dátum: 2004-08-23 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:40.487092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tudósító szerint nem látható előre, hogy kit jelölnek majd miniszterelnöknek az MSZP rendkívüli kongresszusán. A cikkben a jelöltek közötti különbséget boncolgatva a két politikus habitusát próbálták megrajzolni szakmai körökre hivatkozva. A tudósító szerint Kiss Péter általában szürke bürokratának számít, aki az integratív politika híve, míg Gyurcsány Ferenc inkább a konfrontatív politikai stílust testesíti meg. Kiss Péter előnyei közé sorolják az államapparátus mechanizmusában való jártasságát, míg gyengeségei között mindenekelőtt a gazdasági és külpolitikai tapasztalatok hiányát vetik fel. Gyurcsány az utóbbi években vizionárius gondolkodásával, politikai harci és akaraterejével tűnt ki.

Az egykori sportminiszter legnagyobb gyengeségének a gazdagsága számít. Gyurcsány a 100 leggazdagabb magyar egyike, ami különösen sebezhetővé teszi őt az ellenzék támadásaival szemben - írta a tudósító.

Válság az MSZP-ben

A Der Standard című liberális napilap hétfői száma szerint szakítópróba előtt állnak a kormányzó szocialisták. Kathrin Lauer budapesti keltezésű tudósításában egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy az intenzív fáradozások ellenére sem sikerült a szocialistáknak egy jelöltben megállapodniuk, és Kiss Péter kancelláriaminiszter mellett Gyurcsány Ferenc volt sportminiszter is kormányfőjelölt. A tudósító szerint fej fej melletti verseny várható a szocialisták rendkívüli kongresszusán, s emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány már a szombati szavazáson is csaknem ugyanakkora támogatottságot kapott, mint Kiss. A Der Standard szerint Kiss a folyamatosság garanciája, tekintettel arra, hogy eddig Medgyessy Péter kancelláriaminisztere volt és hosszú évek óta az MSZP egyik vezető politikusa. A dinamikusan fellépő Gyurcsánytól viszont megújulást vár sok szocialista, aminek iránya azonban tisztázatlan. Gyurcsány inkább a vidéki pártvezetők favoritja, míg Kisst a pártvezetés pártfogolja - állapította meg a Der Standard.

Olcsón vette meg az állam vagyoknát

A Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap hétfői számában Új vezetőkkel a kelet-európai szocialisták főcímmel adott hírt arról, hogy két jelölt is verseng Medgyessy Péter miniszterelnök utódjának a posztjáért. A prágai keltezésű írás megállapította, hogy nehéz időket élnek át a visegrádi térségben kormányzó szocialisták, mert ebben a térségben Medgyessy Péter már a harmadik olyan szocialista (bár nem tagja az MSZP-nek) kormányfő, akit a pártja idő előtt hivatala elhagyására kényszerített. Magyarországon a szocialisták most két jelöltet is állítottak Medgyessy utódlására. A svájci lap egyebek között megállapította, hogy a két jelölt közül bizonyosan Gyurcsány a dinamikusabb, aki egykoron kommunista ifjúsági tisztségviselő volt, majd a privatizációban olcsó állami tulajdon felvásárlásával Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált. Azt reméli, hogy ismét népszerűvé tehető a pártja egy "harmadik út" kijelölésével, bár egyelőre nem világos, pontosan milyen is ez az út, és hova vezet. A lap szerint mindazonáltal nem zárható ki, hogy a pártküldöttek szerdán Gyurcsány mellett döntenek. Az egykori sportminiszter a szükséges agresszivitással rendelkező akaraterős harcosnak számít, akit Orbán Viktorral, az ellenzéki fiatal demokraták vezetőjével szembe lehet majd állítani - állapította meg a svájci napilap.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek