Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ollóval szúrtak mellkason egy férfit Budapesten

Mellkason szúrtak ollóval egy férfit hétfőn reggel Budapest VI. kerületében egy Nagymező utcai szórakozóhely előtt - közölte hétfőn a rendőrség sajtóügyeletese az MTI-vel.


Dátum: 2004-08-23 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:40.800108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tettes szóváltást követően szúrta mellkason a szórakozóhelyről vele együtt távozó férfit, akit a mentők súlyos, de nem életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba - mondta Bartha László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Közölte: az esett szemtanúi értesítették a rendőröket, akik még a helyszínen elfogták a tettest. A gyanúsított ellen várhatóan súlyos testi sértés miatt indul eljárás - tette hozzá Bartha László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek