Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerdától drágul a benzin és a gázolaj

A Mol szerdán literenként 2 forinttal emeli a benzin és 4 forinttal a diesel gázolaj árát - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az elmúlt időszakban a nemzetközi piacokon jelentősen nőttek a kőolajárak, aminek nyomán a kőolajtermék jegyzésárak is tovább emelkedtek.


Dátum: 2004-08-23 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:41.709323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fő fogyasztói centrumokban - az USA-ban és az ázsiai térségben - a felhasználás jelentősen meghaladja a finomítók által kibocsátott mennyiséget, s így a számottevő mértékű import ellenére is alacsonyak a készletek - indokolta az áremelést a Mol.

A közlemény szerint a 95-ös keverék benzin 253,5 forintba, a 95-ös ólmozatlan benzin 250,5 forintba, a 98-as ólmozatlan benzin 259,5 forintba, a gázolaj pedig 232 forintba kerül majd literenként.

A Mol közleménye szerint az egyes MOL-töltőállomások, illetve a más olajtársaságok által alkalmazott kútárak a Mol listaárától eltérhetnek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek