Egészségügy: mennyi pénzt akarnak még elvenni tőle?
Amennyiben új kormány alakul, úgy elvárható tőle, hogy az eddigi megszorító politikával szemben nagyobb hangsúlyt kapjon az egészségügy és a határon túli magyarságért tevékenykedő intézmények támogatása - közölte Németh Zsolt (Fidesz), a parlament külügyi bizottságának elnöke hétfőn Érden.
Dátum: 2004-08-23 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:42.369338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi kormány kevés figyelmet fordít a határon átívelő nemzeti újraegyesülés politikájának, ezért fokozott feladat hárul az ilyen irányú munkát folytató civil szervezetekre, közöttük a Magyar Egészségügyi Társaságra - mondta az ellenzéki politikus a társaság által szervezett nemzetközi tanácskozás sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus hozzátette: fontos lenne, hogy a megújuló kormány ennek figyelembe vételével támogassa ezeket a szervezeteket, intézményeket.
Mikola István, a társaság elnöke - aki az Orbán-kormányban volt egészségügyi miniszter - közölte: az Amerikai Magyar Orvosszövetséggel, valamint kárpátaljai és németországi társszervezetekkel közösen rendezett háromnapos konferencián a szív- és érrendszeri, valamint az urológiai betegségek elleni küzdelem kérdéseit vitatják meg. Hozzátette: a halálozási okok között e bajok elöl állnak.
Örvendetes viszont, hogy a rendszerváltás óta növekedett az átlag életkor, ami tudományos elemzések szerint elsősorban a demokráciának, a nemzeti együvé tartozásnak, a nemzettudat erősödésének az eredménye. Ez az identitás a lelki egyensúly egyik tényezője, s így fontos életvédő faktor - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu