Az SZDSZ-frakció elfogadta Wekler Ferenc lemondását
Wekler Ferenc levelében azt írta, továbbra is fenntartja, hogy jogtalanságot nem követett el, politikai befolyásolással nem élt, ám tudomásul veszi, hogy a politikusok megítélése nem csak jogi kérdés. Így azért, hogy az SZDSZ-nek ne okozzon kárt, felajánlja lemondását.
Dátum: 2004-08-23 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:42.992693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az SZDSZ-frakció tudomásul vette Wekler Ferenc levelét, amelyben azt írta, lemond a parlamenti alelnöki posztról - közölte Pető Iván szabad demokrata frakcióvezető-helyettes a képviselőcsoport ülése után hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Mint mondta, Wekler Ferenc levelében azt írta, továbbra is fenntartja, hogy jogtalanságot nem követett el, politikai befolyásolással nem élt, ám tudomásul veszi, hogy a politikusok megítélése nem csak jogi kérdés. Így azért, hogy az SZDSZ-nek ne okozzon kárt, felajánlja lemondását.
Pető Iván elmondta: Wekler Ferenc azért nem vett részt a frakció ülésén, mert nem akarta személyessé tenni az ügyet. Hozzátette: még nem született döntés arról, kit jelölnek helyette a posztra.
MTI - fideszfrakcio.hu