Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szolidaritási menet Verespatak megmentéséért

Ötnapos ifjúsági szolidaritási menet indult hétfőn Kolozsvárról Verespatak megmentéséért, amelyet egy kanadai-román cég tervezett felszíni aranykitermelése fenyeget.


Dátum: 2004-08-23 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:44.509675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Román ortodox főpapi áldással indult 137 kilométeres szolidaritási menetelésére az a mintegy ötven fiatal, akik különböző környezetvédő és más civil szervezetek képviselőiként tiltakoznak Verspatak elpusztítása ellen. A résztvevők szembeszegülnek azzal a tervvel, hogy az erdélyi Érchegység szívében található lelőhelyen a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román cég ciántechnológiás megoldásra épülő felszíni aranykitermeléssel feldúlja és megmérgezze Verespatak természeti környezetét, elpusztítsa a vidék régészeti, ipartörténeti és egyházi emlékeit.

"Mondjátok el mindenkinek, hogy a a román nép két alapvető intézménye, az ortodox egyház és a román akadémia síkraszállt az Érchegység megmérgezése és megcsonkítása ellen" - mondta Bartolomeu kolozsvári ortodox érsek, aki áldását adta a fiatalok szolidaritási akciójára.

Az ifjúsági menet szervezője szerint az akció résztvevői a tervezett verespataki aranykitermelés környezeti veszélyeire kívánják figyelmeztetni a közvéleményt. A megmozdulás alkalmat kínál minden román számára, hogy hallassa szavát az ügyben, gyalogszerrel keresse fel a legendás hegyvidék lakosait, a mócokat, s kifejezze szolidaritását velük - mondta.

Az augusztus 28-ig tartó szolidaritási menet egy átfogóbb ifjúsági projekt részeként hazai és külföldi művészek tiltakozó hangversenyével zárul.

Az iflúsági megmozdulást megelőzően vasárnap az RMGC "bányásznapi népünnepélyt" rendezett Verespatakon. A rendezvényen megjelent az érintett megye, Hunyad kormánymegbízottja (prefektusa) is.

Romániában évek óta kiélezett társadalmi vita folyik a román sajtó szerint kétes értékű külföldi és hazai üzletemberek környezetpusztító verespataki terve ellen. A hatóságok mindeddig nem kapták meg a "nagyszabásúnak" beharangozott és előkészület alatt álló projekt környezetvédelmi hatástanulmányát, illetőleg engedélyeztetési kérelmét. Sajtóvélemények szerint - a vállalkozók és az illetékes hatóságok állítólag titkos megállapodása értelmében - erre az idei választási évben nem is kerül sor, hogy a kormánynak ne kelljen hazai és nemzetközi megítélését érintő "kényes" döntést hoznia.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek