Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Castro ellenes rádió és televízió műsor repülőgépről

Repülőgépről fogja sugározni az Egyesült Államok a Kubának szóló Castro ellenes José Martí rádió és televízió műsorát.


Dátum: 2004-08-24 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:47.604668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Adam Ereli, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője hétfőn közölte, hogy a hét végén már sikeres kísérletet végeztek: szombaton több órán át az amerikai Nemzeti Gárda egyik repülőgépének fedélzetéről sugározták az adást. Erre a technikai megoldásra Washington szerint azért van szükség, hogy Kuba ne legyen képes zavarni az adást.

- A cél az, hogy véget vessünk annak a tájékoztatási blokádnak, amelyet a Castro rezsim alkalmaz a kubai néppel szemben - mondta szóvivő.

A kubai szabadságharc nemzeti költőjeként tisztelt José Martíról elnevezett rádiót és televíziót az amerikai kormány működteti. Az adást szinte lehetetlen fogni Kubában, olyan erősen zavarják. Idén májusban George Bush amerikai elnök bejelentette, hogy szigorítják a kubai rezsim elleni gazdasági és politikai intézkedéseket, ezek egyikét jelenti, hogy megoldást keresnek a Martí rádió és televízió adásának célba juttatására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek