Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új minisztert és felelős kormányt vár az egészségügyi kerekasztal

Az állampolgárok érdekeit képviselő egészségügyi miniszter kinevezését, valamint az egészségügyi reformok iránti valódi felelősség vállalását várja az új kormányfőtől, illetve kormánytól a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) - hangzott el a NEK keddi ülését követő budapesti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-08-24 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:54.059638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt várjuk, hogy egy feddhetetlen miniszterelnök kerüljön az új kormány élére, aki az állampolgárok érdekeit képviselő egészségügyi minisztert fog kinevezni" - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

Hozzátette: olyan minisztert szeretnének az egészségügy élére, aki az ágazatban dolgozó több mint 200 ezer munkavállaló és 10 millió magyar ember érdekében képes és hajlandó "lobbizni".

A kerekasztal tagjai továbbá elvárják az újonnan felálló kormánytól, hogy kellő felelősséggel viszonyuljon az egészségügy valódi reformjához, amely nem a közelmúltban bejelentett térségi ellátásszervezésről szóló javaslat útján valósítható meg - hangsúlyozta a MOK elnöke.

Közölte, véleménye szerint az a koncepció, amelynek parlamenti vitáját a kormány szeptemberre tervezte, az egészségügy pénzének és intézményeinek a globalizált nagytőkéhez való átjátszásáról szól.

"A kerekasztal minden törvényes eszközt igénybe fog venni, hogy ez ne történhessen meg" - hangoztatta Éger István.

Cser Ágnes, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint Kökény Mihály, a szaktárca jelenlegi vezetője nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelyek egy minisztertől elvárhatók. "Összeegyeztethetetlen, hogy egy pártkatona töltse be az egészségügyi miniszter funkcióját" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy a NEK lát-e a posztra alkalmas személyt az új kormányfőjelöltek környezetében, a szakszervezeti vezető azt válaszolta: nem konkrét személyben gondolkodnak, hanem "olyan nemzetközi követelményrendszerben, amelyet nem kell szégyellni".

Bejelentette: a kerekasztal (amelynek eddigi munkájában a kormánykoalíció egyébként nem képviseltette magát) szeptember 16-ára nyilvános tanácskozást hirdet, amelyre meghívja az ország újonnan hivatalba lépő kormányát is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek