Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Romániában rövidesen több rakétakísérletet is végrehajtanak

Húsz kilométeres magasság elérésére képes rakétát próbál ki szeptember 8-án román kutatók egy csoportja - írta kedden a Jurnalul National című bukaresti napilap. A négy méter hosszú és mintegy 300 kilogrammos rakétával végrehajtandó kísérlet után nem sokkal a lap szerint felbocsátanak az országban egy másik, Orizont elnevezésű rakétát is. Ez utóbbi az első olyan román repülőeszköz, amely képes lehet embert szállítani a világűrbe.


Dátum: 2004-08-24 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:54.347621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy harmadik, Demonstrator 2B névre keresztelt pilóta nélküli repülő kísérleti példányával rövidesen a román légierő Fekete-tenger partján fekvő, Capul Midia-i támaszpontján hajtanak végre próbarepülést. Ez a fejlesztési program a nem kormányzati Román Űrkutatási és Repüléstani Társaság (ARCA) égisze alatt zajlik.

A Demostrator 2B-vel tervezői egy olyan, tízmillió dollár jutalmazású versenypályázaton vesznek részt, amelynek célja szintén az első ember irányította román űrrepülés előkészítése.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek