Az oslói Munch Múzeum ismét megnyitotta kapuit
Ismét megnyitotta kapuit az oslói Munch Múzeum kedden, két nappal Edvard Munch norvég festő két remekművének, a Sikolynak és a Madonnának egész Norvégiát megdöbbentő elrablása után
Dátum: 2004-08-24 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:20:54.946498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lakosság felfokozott elvárása mellett dolgozó oslói rendőrség ezzel egy időben közölte, hogy még mindig nincs a birtokában olyan bűnjel, amely a tettesek nyomára vezetne.
"Folyamatosan kapunk bejelentéseket, miközben végezzük a helyszínen talált nyomok elemzését, elsősorban az ellopott autón találtakét" - közölte Iver Stensrud, az oslói rendőrség szervezett bűnözés elleni részlegének vezetője.
A tolvajok alaposan megnehezítették a rendőrség dolgát, mert a gépkocsiban, amellyel kereket oldottak, kiürítették egy tűzoltó készülék teljes tartalmát, hogy eltüntessék a DNS-nyomokat. A laboratóriumi vizsgálatok eredménye legkorábban is csak néhány napon belül várható - mondta Stensrud.
A nyomozók három feltevésből indulnak ki: egy gátlástalan műgyűjtő rendelte meg a rablást, esetleg a tolvajok váltságdíjért hurcolták el a világhírű képeket, de az sem zárható ki, hogy az elkövetők ezzel a látványos akcióval akarták felhívni magukra a figyelmet.
Az újra megnyílt múzeumban a két remekmű helye üresen maradt a kiállító-teremben. A Sikoly és a Madonna nem volt biztosítva, jóllehet egyes becslések szerint a képek együttes értéke elérheti a 100 millió dollárt.
MTI - fideszfrakcio.hu