A D-209-es kémelhárító
Bekövetkezett az, amitől joggal tarthatott mindenki: a magyar Tony Blair-ként beharangozott Medgyessy Péter múltjának újabb sötét epizódja került napvilágra. A Medgyessy Péter ügynökmúltjával kapcsolatban előkerült dokumentumok önmagukért beszélnek - bárhogyan is értelmezi ezeket a miniszterelnök, illetve a külügyekkel szemlátomást csak másodállásban foglalkozó Kovács László.
Dátum: 2002-06-26 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:16.626779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Napvilágra került az a tény - és ezt a kormányfő is elismerte -, hogy 1977 és 1982 között kémelhárító tisztként dolgozott a Pénzügyminisztériumban, szigorúan titkos tevékenységet végezve. Kérdezzük meg, hogy ez miért baj? Hiszen a kémelhárító elvileg tényleg nem besúgó, és közvetlenül nem tagja a rendszer elnyomógépezetének. Mi több, a Valutalaphoz való csatlakozás és az ezzel kapcsolatos elhárító-információvédő tevékenység akár pozitív jelzőkkel is minősíthető, mert az IMF-tagság segítette a nyugati világba való visszailleszkedést. Igen, első hallásra akár hihető is lehetne Medgyessy Péter magyarázkodása, és nem lehet kétséges, hogy a Bolgár Györgyön és Facundo Aranán szocializálódott átlagos MSZP-szavazó el is hiszi ezeket az állításokat. Akad azonban egy-két olyan dolog, ami logikailag - némileg - megkérdőjelezi Medgyessy kijelentéseit.
Itt van például a kémtevékenységhez kapcsolódó öt év, az 1977 és 1982 időszaka. Mi minden történt ekkor? Például a szovjet hadsereg lerohanta Afganisztánt, Lengyelországban a Szolidaritás Szakszervezet tevékenysége súlyos, az egész kommunista világot megrengető válságot robbantott ki, az Egyesült Államokban Ronald Reagan lett az elnök, és ezzel megkezdődött az úgynevezett kis hidegháború. Feszült nemzetközi helyzet, ideges légkör, növekvő bizalmatlanság minden irányban. Közben Magyarország pénzügyi rendszere hajszál híján összeomlott, és 1982 táján már sokak előtt nyilvánvaló lehetett - Moszkvában is! -, hogy a Kádár-rendszer sajátos jóléti vívmányai, azok az eszközök, amikkel féken lehet tartani 1956 népét, a nemzetközi pénzpiac támogatása nélkül nem tarthatóak fenn a továbbiakban. Mivel a Magyarországot megszállás alatt tartó Szovjetunió pénzügyi problémái is egyre sokasodtak és a megszállás költségeit aligha lehetett tovább növelni, ezért végeredményben leszögezhetjük: bár fogcsikorgatva, de a szovjet hatalomnak is tudomásul kellett vennie azt, hogy Magyarország IMF-tagsága elkerülhetetlen. Ne feledjük, hogy az SZKP élet-halál ura volt a keleti blokkban, és ha ők valamit megparancsoltak csatlósaiknak, akkor azok azt végre is hajtották, pontosan tudva, mi vár rájul, ha ellenszegülnek. Az is közismert, hogy az egyik legengedelmesebb ország éppen Kádár János Magyarországa volt: emlékezzünk csak Csehszlovákia 1968-as lerohanására, a terrorista Carlos befogadására vagy az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottjára. A kádári pártvezetés habozás nélkül elvégezte a legpiszkosabb munkát is, szolgai módon végrehajtva minden utasítást, cserébe azért, hogy a szovjet jóváhagyást megkapja a magyar belpolitika sajátos kádári modelljének folytatására. Ez pedig újra azt sugallja, hogy nem kellett olyan hihetetlenül nagy bátorság az IMF-be való belépéshez, mert ha a Szovjetunió kategorikusan megtiltja ezt, felvállalva természetesen az ezzel együtt járó pénzügyi nyűgöt, akkor Magyarország egészen biztos, hogy nem lépett volna be a Bretton Woods-i birodalom kötelékei közé.
És itt lép a képbe Medgyessy Péter, az akkori Pénzügyminisztérium nemzetközi pénzügyekkel foglalkozó főosztályvezetője: vajon hihető-e, hogy egy bizalmatlan nemzetközi légkörben éveken át zavartalanul ügynökösködhet a KGB ellen, mi több, a közismerten igen profi szovjet hírszerzés ilyen hosszú idő alatt sem szúrja ki, hogy ez a hangyaszorgalmú hivatalnok ellenük dolgozik? Hihető-e, hogy egy totális egypárti diktatúrában végzett kémtevékenység hazafias (azaz KGB-ellenes) cselekedet, amikor az események egyértelműen azt sejtetik, hogy az Afganisztánnal és Lengyelországgal vesződő Szovjetuniónak a legkevésbé egy magyarországi pénzügyi csőd hiányzott (amelynél ne is firtassuk, hogy vajon milyen szerepe volt Medgyessy Péternek és főnökeinek)? Aztán az is kérdés, hogy a pályafutása során minden válsághelyzethez kaméleonként alkalmazkodó Medgyessy Péter, akinek egész munkásságát áthatja a karrieréhség, megelégedett-e azzal, hogy bújócskát játszik a KGB-vel? Vajon nemet mondott volna-e a III/II-es ügyosztály téglája, ha esetleg arra kap utasítást, hogy gyűjtsön adatokat a környezetében dolgozók várható viselkedéséről egy politikai krízishelyzetben - mondjuk egy másik ügyosztály felkérésére? Ne feledjük, hogy évekkel később, már pénzügyminiszterként, habozás nélkül fölszámolta a Pénzügykutató Intézetet, természetesen a pártvezetés utasítására. Felszámolta, mert ilyen volt az egyénisége: mihamarább végrehajtani a Felsőbb Akarat parancsát, természetesen megkérve az árát, lehetőleg hivatali előremenetelben megszabva azt, és persze sunyi módon kárpótolni az áldozatokat is, ahogyan annak idején segített a pénzügykutatóknak abban, hogy részvénytársasággá szerveződjenek.
Sok-sok megválaszolatlan kérdés van tehát, és Medgyessy Péter vallomásával ellentmondásban lévő tények. A legnagyobb ellentmondás azonban Kovács László nevéhez fűződik, aki nem átallotta azt mondani az m1 Aktuális című műsorában, hogy a hetvenes évek végén már nem volt "ellenforradalmi veszély", ezért természetesen hamisítvány a Medgyessy Péter aláírásával megjelent 1976-os keltezésű dokumentum. Nem volt veszély a hetvenes években? Akkor a nyolcvanas években sem lehett, és már csak azt kell megkérdeznünk, hogy miért volt akkor 1988. június 16-án akkora rendőri készültség? Miért bántalmazták a pártállam rohamrendőrei Orbán Viktor jogászt? Miért verték szét a forradalom mellett tüntető ellenzékiek demonstrációját? És mit csinált a fönti napon Medgyessy Péter, miniszterelnök-helyettes, MSZMP-KB-tag? Netán akkor is a KGB-vel szemben védte az ország érdekeit, természetesen a buzgó külügyérrel, Kovács Lászlóval együttműködve?
Ezen az 1988-as tüntetésen részt vett Kis János filozófus is, a demokratikus ellenzék egyik főideológusa, a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapítója. Kis János egykoron elnöke volt annak a pártformációnak, amelyik sok tekintetben azonos azzal a politikai részvénytársasággal, amelyik megbuktathatta volna a jelenlegi kormányfőt. Kis János a Magyar Hírlap június 18-i számában egyértelműen leszögezte, hogy ilyen előélettel nem lehet senki miniszterelnök a Magyar Köztársaságban. Ha a pártja akkor mellé áll és nem a szemforgató Kuncze Gábort követi, akkor megléphették volna a rendszerváltás óta eltelt tizenkét év legbátrabb és leggerincesebb lépését, félreérthetetlenül kinyilvánítva: igenis bűn volt a kommunizmus idején a hatalmi gépezet aktív szereplőjének lenni - pláne akkor, ha az illető ezt nem vallja be a választópolgároknak kormányfő-jelöltként. Elindíthatta volna ez a lépés az MSZP megtisztulását, és végérvényesen megszabadította volna az országot attól a dilemmától, hogy vajon hol húzódnak a jó és rossz cselekedetek határai az 1990 előtti világban. De sajnos nem indította el, és a következményeket mindannyiunknak viselni kell.