Olajszennyezés a soroksári Duna-ágban
Egy hozzávetőleg 100 méter hosszú és négy méter széles olajcsík jelent meg szerda délelőtt a Soroksári Duna-ágban, a szennyezés miatt riasztották a tűzoltókat - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az olajfoltot Dömsödnél észlelték. A szigetszentmiklósi tűzoltók a környezetvédelmi és vízügyi szakemberekkel közösen megkezdték az elhárítást - mondta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes tisztje.
Dátum: 2004-08-25 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:00.754034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szennyeződést csónakkal közelítették meg, a víz felszínén úszó műanyagkötéllel körülhatárolták, és hozzáláttak a vízen úszó olaj
eltávolításához.
Az előzetes vizsgálat szerint a méreteiben kicsinek minősíthető szennyeződést valószínűleg a közelben lévő kotródaru idézhette elő partra emelés közben, a darut trélerrel a kiskunlacházi sóderbányák tavához szállítják. Papp István közölte: a környezet szennyezése miatt vizsgálatot indítottak.
MTI - fideszfrakcio.hu