Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Böszörményi Géza filmrendező búcsúztatásának időpontja

Böszörményi Géza Balázs Béla- és Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, a Magyar Mozgókép Mestere búcsúztatása szeptember 2-án, 14.15 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben. Böszörményi Géza feleségével több dokumentumfilmet készített közösen, így a Faludy György költő címűt 1986-ban, majd két évvel később a saját, ötvenes évekbeli élmények alapján forgatott Recsk 1950-53 - Egy titkos kényszermunkatábor története I-III. címűt.


Dátum: 2004-08-25 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:01.332871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A búcsúztatás időpontját szerdán Hermann Krisztina, a Magyar Filmművészek Szövetségnek ügyvezető titkára közölte az MTI-vel. Böszörményi Géza hosszan tartó, súlyos betegség után szombat délután, életének 81. évében hunyt el. A filmrendező 1924. június 2-án született Debrecenben.

Böszörményi Géza öt és fél évet töltött kényszermunkatáborban 1947-es internálása után, többek között Recsken. Első dokumentumfilmjét, az Illetlen fotókat betiltották. Első játékfilmje, a két falusi lány pesti beilleszkedési próbálkozásait feldolgozó szatirikus Madárkák (1971) már nagy sikert és díjakat is hozott számára. 1974-ben készítette el a tragikomikus hangvételű Autó című filmjét, 1981-ben pedig groteszk vígjátékát, a Szívzűrt.

Forgatókönyvírója és szereplője volt a felesége, Gyarmathy Lívia által 1969-ben rendezett Ismeri a Szandi mandit? című filmnek.

1984-ben ő volt az írója az Egy kicsit én, egy kicsit te című alkotásnak, majd két évvel később forgatta a Laura című filmet Básti Julival a címszerepben, ami első magyar játékfilmként idézte fel az ötvenes évek internálótáborait. A rendezés mellett a forgatókönyvet is ő írta.

Böszörményi Géza feleségével több dokumentumfilmet készített közösen, így a Faludy György költő címűt 1986-ban, majd két évvel később a saját, ötvenes évekbeli élmények alapján forgatott Recsk 1950-53 - Egy titkos kényszermunkatábor története I-III. címűt. A film több nemzetközi fesztiválon is sikert aratott, s 1989-ben elnyerte többek közt az év legjobb európai dokumentumfilmjének járó Félix-díjat is. A házaspár 1991-ben szintén együtt készítette a "...hol zsarnokság van..." című dokumentumfilmet, amelynek Böszörményi Géza volt a forgatókönyvírója.

Az 1990-es években több játékfilm - így A csalás gyönyöre, a Vörös Colibri és a Szökés - forgatókönyvét jegyezte. A Recsknek emléket állító, Gyarmati Lívia által rendezett Szökésért 1997-ben a magyar filmszemle forgatókönyvírói díjával tüntették ki.

Böszörményi Géza 1986-ban Balázs Béla-díjat kapott, 1990-ben érdemes művész lett, ugyanebben az évben Nagy Imre-díjat kapott. 1999-ben megkapta a magyar filmszemle életmű díját, 2000-ben Gyarmathy Líviával együtt megosztott Kossuth-díjjal tüntették ki "nemzetközileg is elismert játék- és dokumentumfilm rendezői, valamint forgatókönyvírói munkásságukért". 2001-ben megkapta a Magyar Örökség-díjat, mellyel igazságfeltáró filmművészetét ismerték el, míg 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere díjjal tüntették ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek