A kormány felől pusztíthat a gyapjaslepke?
A gyapjaslepke-inváziók jövőbeni elkerülésére azonnali kormányzati intézkedéseket sürget a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozata. Makray László növényvédelmi szakember, erdész a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy léteznek olyan erdők, ahol a gyapjaslepke pusztítása miatt a fák 40 százalékát kellett kivágni.
Dátum: 2004-08-25 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:01.925817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyesy Balázs, az ellenzéki párt zöld tagozatának elnöke szerdán a Nemzeti Múzeum kertjében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az idén országszerte 70 ezer hektáron pusztító kártevő jövő évi elszaporodásának megfékezése érdekében legalább egymilliárd forintot kellene a kormányzatnak elkülönítenie, amelyből több minisztérium koordinálásával rendszerezett, megelőző növényvédelmi beavatkozásokat kellene végezni.
"Az elmúlt években egyre nagyobb területeket károsító gyapjaslepke az idén minden eddiginél nagyobb invázióval jelent meg, amit ha nem fékeznek meg, jövőre még nagyobb mértékű pusztítást végez" - jelezte a politikus. Becslés szerint a gyapjaslepke okozta károk az idén több tízmilliárd forintra rúgnak. Mindez a gyümölcsösökben, erdőkben, szőlőültetvényeken okozott károkból adódik, figyelembe véve a turizmusra gyakorolt negatív hatást, és a lepke hernyóinak allergén természetét is.
Makray László növényvédelmi szakember, erdész a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy léteznek olyan erdők, ahol a gyapjaslepke pusztítása miatt a fák 40 százalékát kellett kivágni.
Medgyesy Balázs beszámolt arról, hogy az idén a gyapjaslepke először csak a Balaton-felvidéken terjedt el, majd később a Nyírségben, Miskolc körül, a Bükkben, Szolnoknál és Budapest egyes közparkjaiban is megjelent.
A zöld tagozat elnöke emlékeztetett arra, hogy a Fidesz nyár elején már tett javaslatot a kormánynak állami segítséggel végzett növényvédelemre, ám az illetékes hatóságok csak utólag avatkoztak be, amikor már csak a károkozás után lehetett csökkenteni az elszaporodott állományt. "Az állami beavatkozás csupán az érintett területek egytizedére terjed ki, és megelőző intézkedések helyett utólag, követő jellegű növényvédelmet végeztek" - hangsúlyozta Medgyesy Balázs. Kifejtette, hogy a kormánynak most javasolt azonnali beavatkozásának négy lépésből kellene állnia.
Feromonos védekezéssel minél hamarabb a még most életben lévő lepkék szaporodását kellene megzavarni. "Ezt követően a már lerakott petecsomók felmérésével ki kell jelölni a gyapjaslepke várható elterjedésének gócpontjait, ahol jövő tavasszal már koncentráltan lehet növényvédelmet végezni kitinszintézisgátló szerekkel" - mondta. Hozzátette: a beavatkozás utolsó ütemeként a jövőre helyenként kikelő lepkék ellen egy újabb feromonos védekezést kell alkalmazni.
Makray László szerint tévesek azok a vélemények, miszerint meg kellene várni, hogy az elszaporodott gyapjaslepke-populáció természetes úton, valamiféle vírus miatt szorulna vissza az elkövetkező években.
MTI - fideszfrakcio.hu