Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A táltos kincse - nagykunsági mondák, mesék és történetek

A táltos kincse címmel nagykunsági mondákat, meséket és érdekes történeteket tartalmazó könyv jelent meg a karcagi önkormányzat kiadásában. A kötet szerzője a tájegységet alaposan ismerő Körmendi Lajos, az illusztrációkat L. Ritók Nóra grafikusművész készítette.


Dátum: 2004-08-26 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:21:05.624344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mondák meg a régi dolgok mindig érdekeltek, és ezt lehetőséget szerettem volna az ismeretterjesztésre is felhasználni, így például bemutatni a Nagykunságban jellegzetes kunhalmokat, vagy ízelítőt adni az e vidéken használt tájszavakból - mondta el az MTI-nek a Karcagon élő, József Attila-díjas író. Az utóbbit azért tartja fontosnak, mert a "tájszókészlet a magyar népnek nagyon nagy kincse, ami már teljesen feledésbe merül, mert az új nemzedékek jórészt a gagyin nőnek fel". A könyv anyagát többek között úgy gyűjtötte, hogy mélyépítőként sokáig járta a karcagi határt, és figyelemmel kísérte a kubikusok munkaszünetben elbeszélt történeteit - mondta el az író.

A táltos kincse című könyv első írása a török hódoltság korába vezeti vissza az olvasót, megörökítve azokat a bátor kunokat, akik hol ravaszsággal, hol fegyverrel szálltak szembe a megszálló törökökkel vagy azok krimi tatár segédcsapataival. Ezt követően a nagykunsági népélet egy-egy darabja, a helyiek által megélt történelmi események sorjáznak századokon át, egészen az első világháborús katonatörténetekig. Az írásokban megelevenedik többek között a karcagi nép által garabonciásnak tartott Csokonai Vitéz Mihály, a leghíresebb betyár, Rózsa Sándor vagy a szabadságharc férfiruhába öltözött hős női tüzér hadnagya. A könyv forgatója bepillantást nyerhet a pogány magyar hitvilágba, a babonákkal átszőtt nagykunsági népéletbe, olvashat a táltosokról, a boszorkányégetésről, a kolerajárványról, Szamaras Pistáról vagy a többi Nagykunságban élt érdekes figuráról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek